Kétszeresen boszorkányűző idén a péntek 13-i Luca-nap

A Gergely-naptár furcsaságának okán 2024-ben éppen péntekre esik december 13., azaz Luca napja, vagyis idén kétszeresen is boszorkányűzőnek számít – már akinek számítanak a vallásos hiedelmek, vagy fokozottan hisz a babonákban.

Mindenesetre Luca-napján nem csak a régmúltban adtak a hagyományokra, hanem ma is sokan akadnak, akik ilyenkor is űzik a népszokásokat.

Itt van mindjárt Luca-széke, amihez ugyebár az a mondás csatlakozik, hogy „olyan lassan készül el, mint a…”. Bizony-bizony a régi idők falusi portáin szinte minden helyen összeeszkábálták ezt az ülőalkalmatosságot, de december 13-tól egészen szentestéig naponta szigorúan csak egy-egy műveletet lehetett elvégezni rajta, különben az éjféli misén nem láthatja el feladatát, vagyis ráállva megláthatjuk a boszorkányokat.

Hasonlóképpen a boszorkányűzéshez kapcsolódik az otthoni asszonyi dolgok végzésének a tiltása, nem szabad főzni-mosni és még a tüzet is csak a férfiak gyújthatják meg ilyenkor, ráadásul kölcsön sem illik adni, mert legyen az pénz, vagy eszköz, könnyen a boszorkányok kezére juthat. Az ártások megelőzésére pedig különféle bűbájos varázslatokat kell elvégezni, hogy a következő esztendőben kellő számú szaporulatot érjen el az aprójószág (erre szolgált a tyúkok fenekének megpiszkálása), és tavasztól a gyümölcsfák is bőséges termést hozzanak. Ugyancsak gyakori szokás volt a Luca-pogácsa készítése: az egyik kisült darabba pénzérmét tettek, és aki erre ráharapott, szerencsés lesz.

Az óvodások-kisiskolások ma is sok helyen szívesen járnak „lucázni”

Végezetül essék néhány szó a Luca-naptárról: amilyen az időjárás december 13-án, olyan lesz január 13-án, aztán így tovább, egészen karácsonyig, aminek meteorológiai viszonyai az eljövendő decemberre mutatnak előre. A székelyeknél a hagymagerezdeket használták hasonló jóslatokra, amelyik hónapra kijelölt, megsózott szelet benedvesedett, az a hónap az elkövetkező esztendőben igen csapadékos lesz.

A Dunántúl egyes vidékein, termékenységvarázsló és házasságjósló célzattal Luca-napján felkerekedtek, fehér köpenyben és lefátyolozott arccal felkeresték a lányos házakat, és ahová beengedték őket, énekükkel, bűbájoskodásukkal elővetítették, hogy a lány mikor kap jegyest.

Egyéb kategória

Fordulhat-e a kocka még Nyugat-Nógrádban?

A címben feltett kérdésre akár rögvest megadhatjuk a választ: elenyésző ennek az esélye. Balla Mihály (Fidesz-KDNP) és Molnár Zoltán (Tisza) párharcában nagy valószínűséggel a hátralévő megszámlálandó külképviseleti és átjelentkezéses szavazatok nem hoznak mértékadó változást a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. De nézzük a részleteket: az eddigi, 99,24 százalékos feldolgozottsági adatok alapján Balla Mihály összesen 1723… Bővebben

Bővebben...
Egyéb kategória Helyi Nógrád

Varga Ferenc Emlékérmet vehettek át az MME Nógrád Megyei Helyi csoportjának tagjai

Az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Nógrád Megyei Helyi csoportja közösségi oldalán számolt be arról, hogy elismerésben részesült négy tagtársuk. A Nógrádi helyi csoport az 50 éves jubileuma alkalmából alapította meg a Varga Ferenc Emlékérmet, a díjat azon tagtársak kapták meg, akik több évtizedes munkával segítették az egyesület működését.  Az érmet Langa József, Rozgonyi Sándor,… Bővebben

Bővebben...
Egyéb kategória Nógrád

 Megkezdődött a békák mentése Honton

A Duna-Ipoly Nemzeti Park közösségi oldalán számolt be arról, hogy az Észak-Börzsönyben, Hont közelében nagy számmal elindultak a kétéltűek szaporodóhelyeikre az enyhe időjárásnak és csapadéknak köszönhetően.   „Amint lemegy a nap, erdei békák, gyepi békák, pettyes gőték, varangyok, ásóbékák, vöröshasú unkák sokasága indul el a vizenyősebb területek felé, hogy megkezdjék nászukat” – így fogalmaznak. Hont… Bővebben

Bővebben...