Hóembereknek rendeznek szépségversenyt Szécsénkén

Különleges versenyt hirdettek nemrégiben a Délnyugat-Nógrádban található, kétszáz lelkes Szécsénkén. Keresik a legpompásabban megformázott hóembert.

Most, hogy lehullott a hatalmas hómennyiség, amelynek vastagsága néhol északon is eléri a húsz centimétert, és várhatóan a rendkívüli hideg miatt nem indul hamar olvadásnak, aligha teremhet alkalmasabb pillanat arra, hogy kicsik és nagyok, szülők, nagyszülők és gyermekek nekilássanak a kedélyes hóember-készítéshez. Alapanyagból biztosan nem lesz hiány, répák és széndarabok, egyéb kellékek, mint a fejfedőnek szánt lyukas vasedény akadnak bőven raktáron.

Szécsénkén a helyi önkormányzat úgy döntött, kicsit felfrissítve a falu téli közösségi életét, hóember szépségversenyt hirdet a község lakossága számára. A kiírás szerint nincs semmiféle megkötés, azaz az emberi szellem, leleményesség, találékonyság és kreatív alkotókedv teljesen szabadjára ereszthető a megformálások terén, mindegy, hogy a megépített mű kicsi lesz, avagy nagy, dundi vagy vékonyabb fajta, „csak a képzelet szabhat határt a szépségeknek”, hasonlóképpen a korosztály sem meghatározott, bölcsődéstől nyugdíjasig bárki beszállhat az „ádáz” küzdelembe. Még egy szemrevaló plakát is felhívja a figyelmet az akcióra.

A szervezők minden résztvevőt díjaznak. Jelentkezési határidő: január 13., kedd.

A Palóc Hírnök természetes visszatér majd később a szécsénkei hóember szépségversenyre, és bemutatjuk a legsikerültebb műveket.

Belföld Nógrád Salgótarján

Állatmenhelynek adakoztak a Mi Hazánk Ifjai

A Mi Hazánk Ifjai Nógrád és Pest vármegyei csapata Salgótarjánba látogatott a Mancs a Szívben Állatmenhelyre. A napjuk célja az adományozás és a szeretetadás volt. Az adományozást követően a kutyasétáltatás sem maradt el, illetve játékra is volt lehetőség. Székesi Marcell View all posts

Bővebben...
Egyéb kategória Nógrád

Ritka madárfaj jelent meg Nógrád megyében

MME Nógrád Megyei Helyi Csoportjának szakemberei új madárfaj előfordulására hívták fel a figyelmet! A faj főként tengerpartokon fordul elő, eddig még Nógrád megyében soha nem figyelték meg. A MME közösségi oldalán arról számolt be, hogy egy igazi ritkaság a kőforgató (Arenaria interpres) egy példánya jelent meg a Maconkai-víztározón. A víztározó vízszintje erősen lecsökkent az aszály… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Közéleti Politika Történelmi

Eljött a multikulturalizmus bukása?

„Dávid is legyőzte Góliátot.” – Toroczkai László Az „Elérkezett az identitás alkonya?” című cikkünkben felsorolásra került az a három fő identitás, melyeket a 21. században nyaktiló alá kényszerítettek: erkölcsi, nemzeti, nemi. Boncolgassuk kicsit a nemzeti identitás kérdését! Növekvő bevándorlás, növekvő kivándorlás, a nemzeti identitás felszámolása, a nyugati civilizáció alkonya. Bizonyos szempontból félreérthető a cím, amennyiben nem… Bővebben

Bővebben...