
Komoly fejlesztési tervek szerepeltek Rétság tekintetében a kormányzat által beindított Versenyképes Járások Program keretében.
A pályáztatás első körében – M ezőfi Zoltán polgármester év végi tájékoztatója alapján, amely a Hangadó című városi havilapban jelent meg – mintegy ötvenmillió forintért két kiváló minőségű ultrahang készüléket szereztek be huszonnégy másik, a járásban található településsel közös finanszírozásban. A diagnosztikai berendezés megvásárlása a magas értékhatár miatt kötelező közbeszerzési eljárás alá esik – ez jelenleg is folyamatban van – ami ezentúl az egykori laktanyában lévő egészségügyi központban szolgálja majd a betegtársadalmat. Hasonlóképpen – ugyancsak társulás formájában – informatikai eszközökre is jelentős pénzösszegeket nyertek el.

A program második elbírálási köréhez is komoly reményeket fűznek Rétságon. A polgármesteri hivatal épülete mögött kialakított parkoló egyre kevésbé felel meg a huszonegyedik század követelményeinek, különösen a viszontagságosabb időjárási körülmények között, nagy esőzések és intenzívebb hóesés idején rendkívül nehézkes itt a közlekedés, illetve a gépjárművek alkalmi tárolása. Éppen ezért az önkormányzat hatványozott célja, hogy ezt a területet korszerűen felújítsa, egyúttal stabil, kijelölt parkolóhelyeket létesítsen, akár a meglévő befogadóképesség növelésével. Ugyancsak az elképzelésekben szerepel a város szélén felállított traffibox-állomás utófinanszírozása.
