Miért mondott fel a rétsági városi piac üzemeltetője?

Alig kilenc hónapig „bírta szuflával” a rétsági városi piac üzemeltetője, és már tavaly decemberben jelezte az önkormányzat felé, hogy nem vállalja tovább a vásártér működtetését. A nyugat-nógrádi város vezetése nem igazán érti a háttérindokokat, ugyanakkor elfogadta a döntést, és február elsejétől már az új bérlőt is megtalálták.

Hosszú huzavona lezárásaként, az eredeti átadási határidőt követő jókora csúszással nyitotta meg kapuit 2025 tavaszának elején az új rétsági piac. A Zöld Város Program keretében közel félmilliárd forint felhasználásával megvalósult létesítményhez a korábbi hercehurcák tapasztalatait levonva nagy reményeket fűzött a település önkormányzata, mondván végre méltó körülményeket biztosíthatnak mind az árusoknak, mind a portékák iránt élénken érdeklődő vevőkörnek.

Csupán kilenc hónapig látta el feladatát a rétsági városi piac első üzemeltetője

Az üzemeltetési jogot elnyerő hölgy, Borgulya Gizella a Hangadó című helyi lapban tavaly áprilisban vázolta fel igen szerteágazó elképzeléseit, miként is szeretné a kereskedelem eme formáját fellendíteni és az egész környéken népszerűvé tenni, ami például már a megnyitó napjának látványos „körítésében” is megmutatkozott. Hangsúlyozta, egy olyan közösségi teret szeretne létesíteni az autóbusz-forduló szomszédságában, ahol az emberek nem csak megvásárolják a különböző portékákat, hanem élményekkel, információkkal gazdagodva térhetnek innen haza. A kereskedők számára tág bemutatkozási lehetőségeket igyekezett biztosítani, ahol akár workshop-szerűen kínálhatják termékeiket és terményeiket, egyrészt a saját forgalmukat élénkítve, másfelől alkalmat kerítenek a nyugat-nógrádi térség addig rejtett kincseinek feltérképezésére, egyúttal a turizmusnak is „istápot” adva.

Ugyan nem készült felmérés a működtetés mindennapjairól, ahogy nem gyűjtöttünk arról sem információkat, miként vélekedett a lakosság a vásártér kínálta előnyökről, és hivatalos kimutatások sem készültek ebben a tekintetben, de eltelt a nyár, az ősz, majd decemberben jelezte az önkormányzat felé a bérlő, hogy eddig és nem tovább, a későbbiekben nem vállalja az üzemeltetést. Végül megtörtént a felmondás.

Az indokokat Borgulya Gizella nemrégiben összegezte az internetes közösségi oldalon. Ebben kifejtette, egy évvel ezelőtt nagy reményekkel vette át a rétsági piac üzemeltetését, és a kimondottan vásártéri feladatokon túlmenően szerveztek ide bábelőadást, egészségügyi szűrőprogramot, ruhacsere akciót és bolhapiacot, mi több szakszerű gombavizsgálatot is biztosítottak a helyszínen. A volt bérlő állítása szerint egyértelműen bebizonyosodott, Rétságon és környékén hatalmas az igény az igazán jó minőségű kézműves termékekre, így tizenöt helyi termelő készítményeit érhették el itt állandó jelleggel az érdeklődők. Borgulya Gizella kiemelte, a működtetés addigi benyomásai alapján azonban újragondolta az egészet, és más eszközökkel szeretné a jövőben megvalósítani a termelők és vásárlók összekapcsolását.

A Palóc Hírnök megkereste Mezőfi Zoltánt, Rétság polgármesterét, aki kifejtette, szomorúan vették tudomásul, hogy az üzemeltető erre az elhatározásra jutott, és elfogadták a döntését. Hozzátette, az önkormányzat meglehetősen kedvező feltételeket – például arányaiban igen alacsony összegű bérleti díjat megszabva – biztosított, elsősorban annak figyelembevételével, hogy teret és időt engedjenek, illetve teremtsenek a piac felfutásának, elismertségének, jó hírének növelésére. Mezőfi Zoltán közölte, a felmondást követően nem sokat vártak, újra megpályáztatták az üzemeltetést, és az elbírálást követően 2026. február elsejétől már új „gazdája” van a rétsági városi piacnak.

Aktuális Belföld Nógrád

Halálos tűz pusztított Etesen

A tűz szerda reggel egy családi ház egyik szobájában keletkezett. A tűz Etesen, az Iskola úton keletkezett, ahol egy ingatlan közel 16 négyzetméteres szobája gyulladt ki. Az épület szobájában egy négyzetméteren asztal és háztartási hulladék égett. A salgótarjáni hivatásos tűzoltók behatoltak az épületbe. A lakás előterében egy magatehetetlen ötven év körüli férfit találtak, akit kihoztak… Bővebben

Bővebben...
Agrár Aktuális Belföld Gazdaság Közéleti

Dócs Dávid: Egyre kevesebb fiatalt vonz a mezőgazdaság

Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom parlamenti képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre kevesebb fiatalt vonz a vidéki élet és a mezőgazdaság. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke a Magyar Jelennek azt nyilatkozta, hogy a statisztikák azt mutatják, hogy szerte a világban a vidékies életformával ellentétben az egyre nagyobb elvárosiasodás a népesedés ellen… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld

Öngyilkos lett egy 13 éves kislány Szolnokon

Lelkileg bántalmazták az iskolában, nem bírta tovább. Beszédhibája és öltözködése miatt gúnyoltak az iskolatársai egy 13 éves szolnoki kislányt, ezért a vonat elé lépett. Barbi szülei sírva beszéltek arról, hogy lányuknak milyen szörnyűségeket kellett átélnie. Hiába íratták át egy másik iskolába, ott is bántották, ráadásul még a halála után is „nyomoréknak” nevezték. A gyászoló szülők… Bővebben

Bővebben...