Bőkezűen ígérget a nyugat-nógrádi vasúttal kapcsolatban a Tisza-jelölt

Túlzás nélkül mondható, hogy az utóbbi hónapokban több „frontvonalon” is előtérbe került a nyugat-nógrádi vasútfejlesztés ügye. Igaz, ezek javarészt az ötletelés és tervezgetés szintjén maradtak. Legutóbb a Tisza Párt országgyűlési képviselőjelöltje rukkolt elő egyfajta változattal, ám ez lényegében nem tartalmaz új felvetéseket, és erősen kérdéses, mi és milyen időtávon belül valósulhat meg belőle.

Az egyre inkább halódó nyugat-nógrádi vasút az elmúlt esztendőkben sorra halmozta a súlyosabbnál és súlyosabb válságjeleket. Csak két „ékes” példát említünk: Balassagyarmat és Ipolytarnóc között ideiglenesen leállt a közlekedés, amely gyakorlatilag igencsak közelít a teljes megszűnéshez, míg a váci szakaszon egy szerencsés kimenetelű szeptemberi magyarkúti baleset borzolta a kedélyeket, ami elsősorban a sínhálózat rendkívül ócska állapota miatt következett be. Ez utóbbi esetben lépett is gyorsan a MÁV, igen komoly pénzösszegeket csoportosítottak át a felújításra, aminek persze megfelelő média-körítést is adtak, élen Hegyi Zsolt vezérigazgató megszólalásaival. A mintegy hárommilliárd forintra kóstáló beruházás legjelentősebb mértékben a Vác és Diósjenő között futó pályát érintette, innen északra, Nagyoroszi és Balassagyarmat irányában ettől jóval kisebb nagyságrendű munkálatok zajlottak, mi több, egyelőre a menetidőben sem történt változás, azaz az utasközönség sem érezheti még megfelelő módon a javuló körülményeket – persze ez változhat még a jövőben.

A nyugat-nógrádi vasút fejlesztésével kapcsolatban nem érdemes felelőtlen ígérgetésekkel kirukkolni

Ezekkel a fejleményekkel szinte párhuzamosan zajlott és zajlik a már-már álomszerű illúziókat kergető ötletelés, amelynek az alapjai főként civil kezdeményezések, ami mögött még semmifajta pénzmag nem rejtezik. Ehhez csatlakozott február 18-án Molnár Zoltán, a Tisza nyugat-nógrádi országgyűlési képviselőjelöltje.

Nézzük csak meg, hogy a honatya-aspiráns tételesen miket is sorol fel a térséget érintő vasútfejlesztési stratégiája pontjaiban. Büszkén és határozottan jelenti ki, „visszaépítjük a régió fejlődését régóta gúzsba kötő 6,3 kilométeres Ipolyság-Drégelypalánk vonalat, emellett elvégezzük a 75-ös Vác-Balassagyarmat, illetve a 78-as Balassagyarmat-Losonc vasútvonalak teljeskörű rekonstrukcióját”, ami állítása szerint történelmi léptékű gazdasági fellendülést hoz Nógrádnak, sőt egy új nemzetközi szállítási folyosó nyílik meg ezzel Magyarország és Szlovákia között, egészen Lengyelországig. A célt pedig még tovább srófolja Molnár Zoltán: azt akarják megteremteni, hogy Pozsony és Kassa között a legrövidebb út vasúton, Nógrádon keresztül húzódjon.

A Móka Miki gyermeksorozat legendás Hiszékeny ura minden bizonnyal jókat csettintene ezen a kijelentésen, ám a jobban értesült emberek már kételkedve fogadják a jelölt szavait, már-már az ominózus bilit keresve, amibe esetleg beleérhet a kezük. De félre a tréfával! Ha csak azt az apró tényt vesszük figyelembe, hogy egy összországi viszonylatban szinte eltörpülő sínszakasz, mármint a Szokolya környéki vágányok és talapzatuk cseréje valóban akkora összegeket emésztett fel, mint amit Hegyi vezérigazgató hangoztatott, vajon mennyibe kerülne egy jóval magasabb szintű kivitelezés, akárcsak a Drégelypalánk és Ipolyság összeköttetés megteremtését, vagy a további „teljes körű” szakaszkorszerűsítést tekintjük. És honnan lesz meg a kellő forintállomány a központi kincstárból? Erre egyelőre nem kaptunk választ.

Amint az sem mellékes tény, hogy a szlovák fél sem éppen a magyar ügynek kedvező lépéseket tett a közelmúltban, utalva arra, hogy Zólyom és Ipolyság között 2025 év végétől megszűnt a vasúti forgalom, vagyis az északi szomszédoknál sem élvez kiemelt figyelmet ennek a térségnek a vasúti fejlesztése, hiába is emeli fel hangját e témában több érintett önkormányzat.

Egyszóval a Molnár Zoltán által emlegetett célok eléréséhez nem csak az Ipolyon, hanem minden határmenti folyón tömérdek víznek kell lezúdulnia ahhoz, hogy a szakmai és politikai hullámok végre közös sodrásba kerülhessenek, ami nem esztendők, hanem távoli évtizedek kérdése – ha még lesz akkor valaki, akit érdekel ez a kérdés.

Mindent összevetve, szép-szép, hogy a választók felé ezen a területen is próbál hatékony kommunikációval kirukkolni a Tisza Párt, de amíg csak álomfejtők misztikus hatáskörébe tartozik a nyugat-nógrádi lendületes vasútfejlesztés ügye, addig a csodaváráson és a tyúklépésenkénti javítgatásokon túlmenően aligha reménykedhet másban az egyre gyérülő utasközönség.

Egyéb kategória Nógrád

Ritka madárfaj jelent meg Nógrád megyében

MME Nógrád Megyei Helyi Csoportjának szakemberei új madárfaj előfordulására hívták fel a figyelmet! A faj főként tengerpartokon fordul elő, eddig még Nógrád megyében soha nem figyelték meg. A MME közösségi oldalán arról számolt be, hogy egy igazi ritkaság a kőforgató (Arenaria interpres) egy példánya jelent meg a Maconkai-víztározón. A víztározó vízszintje erősen lecsökkent az aszály… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Közéleti Politika Történelmi

Eljött a multikulturalizmus bukása?

„Dávid is legyőzte Góliátot.” – Toroczkai László Az „Elérkezett az identitás alkonya?” című cikkünkben felsorolásra került az a három fő identitás, melyeket a 21. században nyaktiló alá kényszerítettek: erkölcsi, nemzeti, nemi. Boncolgassuk kicsit a nemzeti identitás kérdését! Növekvő bevándorlás, növekvő kivándorlás, a nemzeti identitás felszámolása, a nyugati civilizáció alkonya. Bizonyos szempontból félreérthető a cím, amennyiben nem… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Vádat emeltek egy iskolaőr ellen Poroszlóban

Iskolaőr bántalmazott egy 9 éves kisfiút egy általános iskolában. A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy poroszlói férfi ellen, aki a vád szerint bántalmazott egy harmadik osztályos, 9 éves kisfiút az általános iskolában. A vádirat szerint az iskolaőr a gyermek tarkóját megragadva arccal a folyosó padlójára lökte az iskola folyosóján. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést, pártfogó… Bővebben

Bővebben...