Mire használhatják az ajándékba kapott postahivatalokat a falusi önkormányzatok?

Egyfajta év végi ajándék gyanánt kapta meg a kormánytól több nyugat-nógrádi települési önkormányzat a községekben üresen maradt állami tulajdonú ingatlanokat. Ám arra már aligha gondoltak a Nemzetgazdasági Minisztériumban, mekkora gondokat okozhat esetleg a falvak irányítóinak az épületek használata.

Rendkívül büszkén jelent meg az értesítés országszerte tavaly decemberben, hogy a Magyar Falu Programban ritka lehetőséghez jutottak a vidéki önkormányzatok. A lényegében gazdátlanul hagyott, megüresedett épületeket szabad felhasználásra engedték át az egyes községek vezetésének. Ahogy a minisztériumban felettébb hangzatosan megfogalmazták: „ezek az ingatlanok akár közvetlenül, akár hasznosítás, vagy értékesítés révén hozzájárulhatnak a nehéz helyzetben lévő kistelepülések helyi igényekhez igazodó fejlesztéseinek megvalósításához, ezáltal pedig népességmegtartó erejük növeléséhez”.

Forgalmas helyen található a bérletre kínált régi postahivatal Bánkon (Fotó: Bánk község facebook-oldala)

Ebben a körben Nógrádban összesen harminchárom település részesült a központi jutalomban, már ha ezt annak lehet tekinteni. Szűkebb pátriánk nyugati részén Bánktól Tereskéig tizenhét falu lett e szempontból kedvezményezett. Többségükben a megszüntetett postai fiókhivatalokról volt szó, kisebb részben banki kirendeltségek irodái kerültek erre a listára.

A polgármesteri hivatalokban, a képviselő-testületek tanácskozásain ment is a nagy fejtörő művelet, a bősz ötletelés, miként is tudnák megfelelőképpen hasznosítani ezeket a házakat, vagy házrészeket, hogyan lehetne újra élettel megtölteni a kihalt beltereket.

A legkézenfekvőbb megoldás természetesen az értékesítés, vagy a bérbeadás, mert így a legkevesebb befektetett energiával, minimális ráfordítással elérhető az előremutató eredmény, és nem kell a saját kasszából komoly forintmennyiségeket kiemelni a korszerűsítésekre, tatarozásokra, festésre, átalakításokra, egyéb munkálatokra, és azon sem kell agyalni, hogy éppen milyen tényleges rendeltetést találjanak neki. Legutóbb ezzel a példával Bánk szolgált: az önkormányzat honlapján megjelent hirdetmény szerint bérbe adnák a főutcán, központi helyen található egykori postahivatalt, méghozzá ötéves időtartamra havi százötvenezer forint (plusz Áfa) díjért. A pályázatra jelentkezhet egyéni vállalkozó, jogi személy, vagy ilyen státusszal nem rendelkező gazdasági társaság is.

Így végül a mondás szerint „a kecske is csillapítja étvágyát és közben a káposzta is megmarad”, és a posta helyén nemsokára kinyithat egy gazdabolt, vagy egy mini ABC.

Egyéb kategória Nógrád

Ritka madárfaj jelent meg Nógrád megyében

MME Nógrád Megyei Helyi Csoportjának szakemberei új madárfaj előfordulására hívták fel a figyelmet! A faj főként tengerpartokon fordul elő, eddig még Nógrád megyében soha nem figyelték meg. A MME közösségi oldalán arról számolt be, hogy egy igazi ritkaság a kőforgató (Arenaria interpres) egy példánya jelent meg a Maconkai-víztározón. A víztározó vízszintje erősen lecsökkent az aszály… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Közéleti Politika Történelmi

Eljött a multikulturalizmus bukása?

„Dávid is legyőzte Góliátot.” – Toroczkai László Az „Elérkezett az identitás alkonya?” című cikkünkben felsorolásra került az a három fő identitás, melyeket a 21. században nyaktiló alá kényszerítettek: erkölcsi, nemzeti, nemi. Boncolgassuk kicsit a nemzeti identitás kérdését! Növekvő bevándorlás, növekvő kivándorlás, a nemzeti identitás felszámolása, a nyugati civilizáció alkonya. Bizonyos szempontból félreérthető a cím, amennyiben nem… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Vádat emeltek egy iskolaőr ellen Poroszlóban

Iskolaőr bántalmazott egy 9 éves kisfiút egy általános iskolában. A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy poroszlói férfi ellen, aki a vád szerint bántalmazott egy harmadik osztályos, 9 éves kisfiút az általános iskolában. A vádirat szerint az iskolaőr a gyermek tarkóját megragadva arccal a folyosó padlójára lökte az iskola folyosóján. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést, pártfogó… Bővebben

Bővebben...