Tiltott módon szállították Balassagyarmatra a Lázárinfó közönségét?!

A balassagyarmati Civitas Fortissima téren rendezték március harmadikán a Lázárinfó soron következő vidéki állomását. Az eseményen tömegével jelentek meg olyan személyek, akiket a hírek szerint önkormányzati falubuszokkal szállítottak a helyszínre a környező falvakból. Ami viszont a törvényi rendelkezések szerint kampányprogramra szigorúan tilos, ugyanakkor az építési – és közlekedési miniszter nyilvános fórumai annak minősülnek. Erre a szabályszegésre az interneten többen felhívták a közvélemény figyelmét.

A régi vármegyeháza keleti szárnya előtt állították fel a szervezők ezen a keddi kora estén azt a pulpitust, amelynek tetejéről Lázár János miniszter és a társaságában lévő házigazdája, Balla Mihály országgyűlési képviselő szólt a hallgatósághoz. A közönség létszámát egyes elrugaszkodott saccolók ezerötszázas tömegre tippelték, ami igencsak távol áll a valóságtól, összehasonlítva az egy héttel korábbi, Magyar Péter-féle országjárással, amit szemközt, a Civitas Fortissima szobor tövénél tartottak, szemlátomást nem voltak itt többen. Még erős becsléssel sem haladta meg a Fidesz-szimpatizánsok aránya az ezres nagyságrendet, de ebbe már beleértendőek a távolabbi Ipoly Szálló, vagy a polgármesteri hivatal épülete mellett nézelődők is.

Ahogy a képek alapján végigpásztáztuk a jelenlévőket, a Balassagyarmaton, de még a szűk vonzáskörzetben járatosabb emberek csak elvétve fedeztek fel a közönségben ismerős arcokat, a legtöbben a 2-es számú választókörzet által behatárolt, messzebb fekvő településekről érkeztek, így felfedezhettünk alakokat Nézsáról, a Galga-mentéről, de a szécsényi járás falvaiból is.

Az egyik interneten keringő felvétel szerint ebből a buszból is a Lázárinfó közönségéneek tagjai szálltak ki (fotó: internet)

Az interneten aztán már március 3-án a késő esti órákban, de inkább a következő napon, 4-én elterjedtek különféle információk, amelyek képi alátámasztással arról szóltak, hogy a Lázárinfó részvevőinek java részét úgynevezett falubuszokkal szállították Balassagyarmatra. Tudják, ezek ama tíz-tizenöt személyes járművek, amelyeket a községek vezetései a Fidesz-kormány által kiírt pályázatokon nyertek el olyan önkormányzati feladatok ellátására, mint például a betegek kórházba szállítása, gyógyszer – és élelmiszer beszerzés elintézése, netán falusi kirándulások szervezése. De ebbe a körbe egyáltalán nem tartozik bele, hogy a nyíltan kampánycélokat szolgáló választási gyűlésre vigyék az utasokat. Márpedig az internetes portálokra felkerült felvételek arról tanúskodnak, hogy a különböző balassagyarmati parkolópontokon – amelyek megtalálhatóak például a Törvényszéki Palota mögött, vagy az Ipolypart út mellékén a Kövi Pál Sportközpont bejáratánál – az adott időpontokban ki – és beszállnak emberek, akik egyértelműen Lázár János utcafórumának látogatói táborát adták.

Sőt, ami felettébb érdekesség, hogy az egyik ilyen facebook-poszt egyenesen azt állítja, hogy ez a szállítás, vagy utaztatás voltaképpen törvényellenes, amit az illető(k) az adott törvényre hivatkozó utalásokkal támasztott(ak) alá. Vagyis kerek-perec kimondták: „nem szabad a falubusszal szavazókat szállítani a szavazókörbe (ez választási csalásnak/befolyásolásnak minősülhet)”, miként a jármű „nem használható kampányesemények helyszínére való eljutáshoz vagy felszerelések szállításához”. Azaz ezek szerint tiltott módon jártak el mindazok (önkormányzatok, polgármesterek, vagy a buszokat bérlő magánszemélyek, esetleg cégek, vállalkozások), akik így utaztatták a miniszterre kíváncsi polgárokat.

Persze nagy valószínűséggel egyik esetben sem számíthatnak a „bűnösök” bármifajta számonkérésre, főként a saját maguk által támogatott kormányzat részéről, illetve az sem valószínű, hogy ezekben az esetekben érdemes-e tényleges feljelentéseket tenni a hatóságoknál. A törvényszegés ténye azonban – bármilyen mentegetőző kifogással élnek is az érintettek – a fenti észrevételek alapján minden kétséget kizáró, és csak elgondolkodhatunk rajta, hogy az effajta szabálysértéseket meddig tűri még a kritikus publikum.

Agrár Aktuális Belföld Gazdaság Közéleti

Dócs Dávid: Egyre kevesebb fiatalt vonz a mezőgazdaság

Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom parlamenti képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre kevesebb fiatalt vonz a vidéki élet és a mezőgazdaság. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke a Magyar Jelennek azt nyilatkozta, hogy a statisztikák azt mutatják, hogy szerte a világban a vidékies életformával ellentétben az egyre nagyobb elvárosiasodás a népesedés ellen… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld

Öngyilkos lett egy 13 éves kislány Szolnokon

Lelkileg bántalmazták az iskolában, nem bírta tovább. Beszédhibája és öltözködése miatt gúnyoltak az iskolatársai egy 13 éves szolnoki kislányt, ezért a vonat elé lépett. Barbi szülei sírva beszéltek arról, hogy lányuknak milyen szörnyűségeket kellett átélnie. Hiába íratták át egy másik iskolába, ott is bántották, ráadásul még a halála után is „nyomoréknak” nevezték. A gyászoló szülők… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld

Automosóban tisztította a lovát egy férfi Dunaföldváron

Az állatkínzást élő videóban közvetítette az elkövető. Autó helyett Lulugi nevű lovát vitte el tisztítani az automosóba egy férfi, aki nem elég, hogy a magas nyomású vízsugarat többször is csupán pár centire tartotta az állat testétől, aki a fájdalom miatt többször arrébb állt, de a maró vegyszerrel sem sajnálta beteríteni a jószágot, ráadásul a pszichopata… Bővebben

Bővebben...