Toroczkai László: „Dócs Dávid határozottan esélyes Nyugat-Nógrádban”

Kampányüzemű országjárásának utolsó hetében Balassagyarmatra is ellátogatott Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, a párt kormányfő-jelöltje. A Mikszáth Kálmán Művelődési Központban tartott lakossági fórumán az országos ügyek mellett helyi témákat is érintett.

A rendezvényen mintegy százfős hallgatóság előtt előbb Dócs Dávid honatya, a 2. számú nógrádi körzet országgyűlési képviselőjelöltje szólt a közönséghez. Gondolathalmazában kiemelte, a Fidesz és a Tisza ígéreteivel szemben a Mi Hazánk egészen más jövőt szán a nemzetnek. Négy évvel ezelőtt szinte lesajnálták őket, aztán homlokcsapásként ért mindenkit, hogy mennyire biztosan jutottak be a Parlamentbe. Hozzátette, két olyan, komoly népszerűségnek örvendő sikerrel büszkélkedhetnek, ami méltán adhat tartást a továbbiakban: a Hazai Vásár valóban a magyar vidék termékeit nyújtja az érdeklődőknek, és erre akár üzletlánc is építhető a jövőben, míg a Bűnvadászok csapata az egész országban elismertséget szerzett a bűnözéssel szembeni harcukban. Kijelentette, a Fidesz magát nemzeti-keresztény-konzervatív politikai erőnek hirdeti, holott jóformán csak a dohányboltok tekinthetőek nemzetinek.

Sokan voltak kíváncsiak Toroczkai László balassagyarmati fórumára (Fotó: Dócs Dávid facebook-oldala)

Toroczkai László szónoklatát azzal kezdte, míg Orbán Viktor és Magyar Péter szinte egymás szomszédságában laknak a Rózsadombon, addig a Mi Hazánk vidéki alapítású párt és kiváltképp számít a vidéki emberek támogatására. Kontrasztként emlegette Lengyelországot, mert míg az északabbra fekvő barátainknál szinte minden téren látványos fejlődés tapasztalható, addig a Fidesz-éra elmúlt tizenhat esztendejében itthon minden pusztul, az ő szeretett tanyavilága is, holott a hon fantasztikus adottságait és lehetőségeit sokkal jobban kihasználhatnánk, támaszkodva a föld felett és alatt egyaránt megtalálható magyar értékekre.

A pártelnök természetesen kitért a Bűnvadászok kapcsán a közbiztonság kérdéseire is, aminek során egy érdekes példával rukkolt elő: a kállói tüntetésükön a helybeliek legtöbbje támogatóan nyilatkozott a fellépésükről, mert nekik is elegük lett a faluban meglévő nyílt bűnözésből, és őszintén szeretnék, ha minden téren jelentősen javulna a szubjektív biztonságérzetük. Kifejtette, a magyarországi bűnügyi statisztikák nem tükrözik a valós helyzetképet, és míg a világ szerencsésebb részein az elkövetők nevét-arcát közszemlére teszik, addig nálunk a bűnözők személyiségi jogai előbbre valók a tisztességes embereknél. Kállón három fajta bűncselekményt is elkövettek a Mi Hazánk kampánystábját fenyegető illetők: de a csoportosan garázdálkodó egyénekkel szemben a hatóságok nem mertek megfelelően intézkedni. De nem csak a köztörvényes ügyekben kell határozottabban fellépni, ugyanez vonatkozik az állami szintű korrupcióra és a végrehajtói maffiára is.

Toroczkai László végezetül arra utalt, a Fidesz egyáltalán nem beszél mostanában a valós témákról, hanem megáll a „konszenzuális szexuális kapcsolat” esetleges felvételeinél, pedig arról kellene társalogni, hogy már nem csak a világrend váltás küszöbén állunk, hanem át is léptük azt, és illene erőteljesebben felkészülnünk a negyedik ipari forradalom hazánkat érintő kihívásaira, benne a magyar gazdaság belendítésének feltételeit feltérképezve. Ne azzal törődjünk, hogy csak a néphangulatot kielégítsük, ahogy a Tisza ígéri az európai uniós pénzek hazahozatalánál, hanem valóban törekedjünk arra, hogy az Európai Unió rendszerét határozottabban megreformáljuk. „Ne azért szavazzanak április 12-én a Mi Hazánkra, hogy nekem, vagy a politikustársaimnak jobb legyen, hanem azért, hogy az ország előbbre lépjen” – majd hangsúlyozta, a nyugat-nógrádi választási körzetben határozott esélyeket lát Dócs Dávid egyéni győzelmére.

Belföld Nógrád

Karambol történt Szendehelyen

Karambol miatt siettek a tűzoltók, a rendőrök és a mentők Szendehlyre, a 2-es főútra tegnap. Öszeütközött két személygépjármű kedden, a kora esti órákban Szendehelyen, a 2-es főúton. A ráfutásos baleset miatt a tűzoltókat, a rendőröket és a mentőket is riasztották. Az elől haladó autó még le tudott húzódni az úttestről, míg a hátulról beleütköző jármű… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld

Eltűnt egy 16 éves lány

A Várpalotai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki Horváth Eugénia tartózkodási helyéről vagy hollétéről bármilyen információval rendelkezik, hívja a 36(88)371-511-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a központi segélyhívók valamelyikén! Forrás: zsaruhirek.hu Kiemelt kép: zsaruhirek.hu Székesi Marcell View all posts

Bővebben...
Belföld Nógrád Salgótarján

Állatmenhelynek adakoztak a Mi Hazánk Ifjai

A Mi Hazánk Ifjai Nógrád és Pest vármegyei csapata Salgótarjánba látogatott a Mancs a Szívben Állatmenhelyre. A napjuk célja az adományozás és a szeretetadás volt. Az adományozást követően a kutyasétáltatás sem maradt el, illetve játékra is volt lehetőség. Székesi Marcell View all posts

Bővebben...