Miért kellene visszavonulnia Balla Mihálynak?

Bár matematikailag még nem biztos, gyakorlatilag különösebb kockázat nélkül kijelenthető, hogy Balla Mihály nyerte a vasárnapi választást, a Balassagyarmat központú nyugat-nógrádi választókörzetben, így az elkövetkező négy évben ő képviselheti egyéniben a térséget Magyarország Parlamentjében.

A Fidesz nagyarányú vereségét követő két-három napban sorra jelentek meg az egyes kommentek, hozzászólások és vélemények arról, hogy Balla Mihály jobban tenné, ha egyáltalán nem venné fel a mandátumát és távozna a közéletből.

Többen szólították fel lemondásra és visszavonulásra Balla Mihályt

Az egyik ilyen megnyilatkozó szerint a huszonnyolc éves hosszú közszereplése után az Érsekvadkerten élő honatya számára a méltóságteljes visszavonulás lenne a helyes döntés. „Ez nemcsak az Ön személyes megítélése, hanem a közélet tisztasága szempontjából is fontos lenne” – hangzott az ítélet, majd odafűzte, amennyiben ez nem történik meg, fennáll a veszélye annak, hogy távozása már nem méltó körülmények között történik. Ugyanakkor a kommentelő felhívta a figyelmet: Balla Mihály újraválasztásának körülményei kérdéseket vetnek fel, az ezzel kapcsolatos tények és bizonyítékok feltárása folyamatban van, vagyis az illető arra utalt, hogy választási csalás gyanúja merülhetett fel.

Egy másik véleményformáló álláspontja szerint Ballának szembe illik néznie a választókerületében élők mindennapjaival, azok valós problémáival, amelyekkel minden nap meg kell küzdeniük az embereknek. Kijelentette, az elkövetkező négy év nem a kísérletezésről szól majd, hanem arról, ki képes méltóképpen, hitelesen és hatékonyan képviselni ezt a közösséget. Azt a vádat fogalmazta meg a fideszes parlamenti képviselővel szemben, hogy „Ön huszonnyolc éven keresztül kapott lehetőséget erre, de mindaz, amire ennek a térségnek igazán szüksége lett volna, nem valósult meg, ezért tisztelettel arra kérem, adja át a helyét. Adjon teret egy új, fiatalabb nemzedéknek, amely energiával, elszántsággal és valódi tenni akarással áll készen a feladatra”.

A Palóc Hírnök szerette volna szembesíteni Balla Mihályt ezekkel a fenti kijelentésekkel. Többször kerestük őt telefonon, de a hívásainkra nem reagált.

Mindent összevetve, amennyiben hivatalosan is megnyeri a körzetét az újraválasztott képviselő, aligha dönt úgy, hogy önként meghátrál és elbúcsúzik a közéleti szerepvállalástól. Egyrészt egy nyertestől nem várható a visszakozás, másrészt most valóban esélyt kaphat arra, hogy az ellenzéki padsorokból valóban elhivatottan képviselhesse nem csak azokat, akik az ő nevét ikszelték be április 12-én, hanem a teljes nyugat-nógrádi népességet, Palócország tényleges fellendítése érdekében.

Belföld Nógrád

Karambol történt Szendehelyen

Karambol miatt siettek a tűzoltók, a rendőrök és a mentők Szendehlyre, a 2-es főútra tegnap. Öszeütközött két személygépjármű kedden, a kora esti órákban Szendehelyen, a 2-es főúton. A ráfutásos baleset miatt a tűzoltókat, a rendőröket és a mentőket is riasztották. Az elől haladó autó még le tudott húzódni az úttestről, míg a hátulról beleütköző jármű… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld

Eltűnt egy 16 éves lány

A Várpalotai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki Horváth Eugénia tartózkodási helyéről vagy hollétéről bármilyen információval rendelkezik, hívja a 36(88)371-511-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a központi segélyhívók valamelyikén! Forrás: zsaruhirek.hu Kiemelt kép: zsaruhirek.hu Székesi Marcell View all posts

Bővebben...
Belföld Nógrád Salgótarján

Állatmenhelynek adakoztak a Mi Hazánk Ifjai

A Mi Hazánk Ifjai Nógrád és Pest vármegyei csapata Salgótarjánba látogatott a Mancs a Szívben Állatmenhelyre. A napjuk célja az adományozás és a szeretetadás volt. Az adományozást követően a kutyasétáltatás sem maradt el, illetve játékra is volt lehetőség. Székesi Marcell View all posts

Bővebben...