Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben.

A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén, a Hajdú-Bihar 2. számú választókörzetben volt a Jobbik jelöltje, és saját elmondása szerint ott is tevékenyen közreműködött a Fidesz leváltásában.

A valamivel több, mint öt perces felvételen két férfi beszélget, a szövegkörnyezet alapján az egyik valószínűleg a Jobbik nyugat-nógrádi jelöltje, Jakab Koppány Atilla, míg némiképp rekedtes hangú, enyhén palóc tájszólásos beszélgetőtársa vélhetően a párt települési – roma kisebbségi – aktivistája.

Az aktivista állítása szerint a Fidesz-megbízottak a kiválasztott emberek lakásain fizették ki a szavazati juttatást

A társalgás elején az aktivista kijelenti, „jól megszívattak, megvették az embereket kilóra, hiába szóltam az embereknek, a Fidesz megvette a cigányokat, mindenkit megvettek”. Hozzátette, alaposan pofára estek, „a Ballának körülbelül tízezer szavazatot megvettek. Akartuk, csináltuk szívvel-lélekkel, én is mentem ész nélkül, de esküszöm neked, úgy megvették a cigányokat”.

A beszélgetésből kiderül, hogy a vasárnapi szavazáskor délelőtt 11 órakor fordult át a kocka Balla Mihály javára, addig a nógrádi 2-es körzetben a Tisza Párt vezetett, de ettől kezdve a Fidesz jelöltje nem csak tartotta a megszerzett előnyét, de növelte is. A roma kisebbségi aktivista így folytatta: „Kérlek szépen, találkoztam olyan emberekkel, nekem mondták is, főnök, ők ezért pénzt kapnak, nem tudunk mit csinálni, sorban, kilóra kb. tízezer cigányt vettek meg (…) A Fidesz olyan mélyen zsebbe nyúlt, nem bírtunk velük, egyszerűen nem tudtunk mit mondani nekik” – mármint az érintett választópolgároknak.

A jobbikos jelölt a felvételen rákérdez: „A Tisza-fürkészek (a választások tisztaságát megfigyelő önkéntesek) ezt nem vették észre, hol voltak ilyenkor?”

Az aktivista nem kertelt: „Figyelj, azt ők nem tudják, hogy mikor bemennek a házakba, ott megkapod a lehetőséget. Testvérem, az az ember bemegy hozzájuk (és ott fizet), oda hová mehetne be a tiszás, sehova…” Vagyis állítása alapján a kiválasztott személyeket otthonukban keresték meg a Fidesz-megbízottak és ott adták át az adott pénzösszegeket, majd az átvevők felkerekedtek és leadták a voksukat.  „Nagyon jól meg volt ez szervezve, ismerem őket, találkoztam velük (mármint a szavazatvásárlás alanyaival), rájuk is szóltam, de nem tudtam bizonyítani, utána jöttek hozzám az emberek, azt mondták, ne haragudjak, itthon még kenyerem sincs, muszáj volt elfogadni. Nem érdekelte őket más, csak a pénz” – érvelt az aktivista.

Értesüléseink szerint a hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia eljuttatta az illetékes rendőrkapitányságra és megtette a feljelentést. Kíváncsiak vagyunk a további fejleményekre.

Belföld Nógrád

Karambol történt Szendehelyen

Karambol miatt siettek a tűzoltók, a rendőrök és a mentők Szendehlyre, a 2-es főútra tegnap. Öszeütközött két személygépjármű kedden, a kora esti órákban Szendehelyen, a 2-es főúton. A ráfutásos baleset miatt a tűzoltókat, a rendőröket és a mentőket is riasztották. Az elől haladó autó még le tudott húzódni az úttestről, míg a hátulról beleütköző jármű… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld

Eltűnt egy 16 éves lány

A Várpalotai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki Horváth Eugénia tartózkodási helyéről vagy hollétéről bármilyen információval rendelkezik, hívja a 36(88)371-511-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a központi segélyhívók valamelyikén! Forrás: zsaruhirek.hu Kiemelt kép: zsaruhirek.hu Székesi Marcell View all posts

Bővebben...
Belföld Nógrád Salgótarján

Állatmenhelynek adakoztak a Mi Hazánk Ifjai

A Mi Hazánk Ifjai Nógrád és Pest vármegyei csapata Salgótarjánba látogatott a Mancs a Szívben Állatmenhelyre. A napjuk célja az adományozás és a szeretetadás volt. Az adományozást követően a kutyasétáltatás sem maradt el, illetve játékra is volt lehetőség. Székesi Marcell View all posts

Bővebben...