Veszélyes fákat vágtak ki a Bánki-tó környékén

A Bánki-tó délnyugati partján terül ez az a nagyobb erdőség, amely melegebb nyári napokon a délutáni időszakban kellemes árnyékot nyújt az üdülőövezetbe látogatóknak, vagy a víziszínpad közönségének. Itt vágtak ki a napokban több, veszélyesnek ítélt fát.

A tó délnyugati partján vágták ki a veszélyesnek ítélt fákat (Fotó: Bánk község hovatalos facebook oldala)

A község önkormányzatának facebook-oldalán olvashattunk részleteket. Ebben arról tájékoztatják a közvéleményt, hogy szakértői vélemények alapján kizárólag olyan növényeket távolítottak el, amelyek már betegek, ezért kidőlés-veszélyesek voltak. Amelyik fát meg lehetett menteni, ott a gallyak visszametszésével, az ágak ritkításával oldották meg, hogy tovább élhessenek. Hangsúlyozták, Bánk és a tó környéke ezentúl is fontos tere a természet és környezet védelmének, ezt összhangba hozzák az emberek, a faluban élők, illetve az ott vendégeskedők biztonságával.

Belföld Nógrád

Karambol történt Szendehelyen

Karambol miatt siettek a tűzoltók, a rendőrök és a mentők Szendehlyre, a 2-es főútra tegnap. Öszeütközött két személygépjármű kedden, a kora esti órákban Szendehelyen, a 2-es főúton. A ráfutásos baleset miatt a tűzoltókat, a rendőröket és a mentőket is riasztották. Az elől haladó autó még le tudott húzódni az úttestről, míg a hátulról beleütköző jármű… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld

Eltűnt egy 16 éves lány

A Várpalotai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki Horváth Eugénia tartózkodási helyéről vagy hollétéről bármilyen információval rendelkezik, hívja a 36(88)371-511-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a központi segélyhívók valamelyikén! Forrás: zsaruhirek.hu Kiemelt kép: zsaruhirek.hu Székesi Marcell View all posts

Bővebben...
Belföld Nógrád Salgótarján

Állatmenhelynek adakoztak a Mi Hazánk Ifjai

A Mi Hazánk Ifjai Nógrád és Pest vármegyei csapata Salgótarjánba látogatott a Mancs a Szívben Állatmenhelyre. A napjuk célja az adományozás és a szeretetadás volt. Az adományozást követően a kutyasétáltatás sem maradt el, illetve játékra is volt lehetőség. Székesi Marcell View all posts

Bővebben...