Körbeölelték a törökmogyorófát az Emlékhelyek Napján Romhányban

Nógrád megye több településén megemlékeztek a történelmi elődökről május 9-én, az Emlékhelyek Napján. Így tettek Romhányban is.

A településen számos hely őrzi a Rákóczi-szabadságharc 1710. január 22-én lezajlott nevezetes csatájának emlékét. Ezeket járták végig a tisztelgők ezen a napsütéses szombati napon.

Romhányban is megünnepelték az Emlékhelyek Napját (fotó: facebook)

Turi Tímea, Romhány polgármesterének facebook-on megjelent tájékoztatása szerint „ez a találkozó többet jelent egy egyszerű szalagozásnál. Ez a helyszín összeköti a helyieket a nemzet egészével, emlékeztetve minket arra is, hogy a történelem nagy eseményei köteleznek bennünket. Igyekszünk hűek maradni kuruc elődeink emlékéhez, megidézve elszántságukat, hitüket, erejüket és azt a láthatatlan erőt, mely pókháló vékony, de acél erősségű szállal köti össze a múltat a jelennel és a jövővel.”

A faluban tett séta résztvevői – köztük a Romhányi Dalárda tagsága – többek között ellátogattak a turul-emlékműhöz, a Rákóczi-fák parkjába, a legendás törökmogyorófához, amelyet rövid időre jelképesen kézenfogva körülöleltek, míg a Bereczki Máté Művelődési Házban pedig kis zenés műsort hallgathattak-tekinthettek meg.

Egyéb kategória Nógrád

Ritka madárfaj jelent meg Nógrád megyében

MME Nógrád Megyei Helyi Csoportjának szakemberei új madárfaj előfordulására hívták fel a figyelmet! A faj főként tengerpartokon fordul elő, eddig még Nógrád megyében soha nem figyelték meg. A MME közösségi oldalán arról számolt be, hogy egy igazi ritkaság a kőforgató (Arenaria interpres) egy példánya jelent meg a Maconkai-víztározón. A víztározó vízszintje erősen lecsökkent az aszály… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Közéleti Politika Történelmi

Eljött a multikulturalizmus bukása?

„Dávid is legyőzte Góliátot.” – Toroczkai László Az „Elérkezett az identitás alkonya?” című cikkünkben felsorolásra került az a három fő identitás, melyeket a 21. században nyaktiló alá kényszerítettek: erkölcsi, nemzeti, nemi. Boncolgassuk kicsit a nemzeti identitás kérdését! Növekvő bevándorlás, növekvő kivándorlás, a nemzeti identitás felszámolása, a nyugati civilizáció alkonya. Bizonyos szempontból félreérthető a cím, amennyiben nem… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Vádat emeltek egy iskolaőr ellen Poroszlóban

Iskolaőr bántalmazott egy 9 éves kisfiút egy általános iskolában. A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy poroszlói férfi ellen, aki a vád szerint bántalmazott egy harmadik osztályos, 9 éves kisfiút az általános iskolában. A vádirat szerint az iskolaőr a gyermek tarkóját megragadva arccal a folyosó padlójára lökte az iskola folyosóján. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést, pártfogó… Bővebben

Bővebben...