Mit hozhatnak Nyugat-Nógrádnak a parlamenti bizottsági tagságok?

Május 9-én megalakult az új Országgyűlés és azóta gyors tempóban szerveződnek a szakminisztériumok, illetve az egyes szakbizottságok. Kíváncsiak voltunk arra, hogy a nyugat-nógrádi térség képviselői melyik bizottságban lesznek tagok, illetve ez mit hozhat majd szűkebb pátriánk fejlődése érdekében.

A parlament.hu internetes oldal böngészése alapján kiderült, hogy a négy honatya összesen három bizottság munkájába szólhat bele. Ebből különösen kettő számít stratégia értelemben kiemelten fontosnak Nyugat-Nógrád szempontjából.

A közlekedési – és beruházási bizottságban a TISZA Párt listán bejutott képviselője, Molnár Zoltán alelnöki tisztséget is kapott. Molnár a kampány során különös figyelmet fordított a balassagyarmati és rétsági járások közlekedéspolitikai kérdéseire, többek között a Balassagyarmat-Vác vasútvonal fejlesztési lehetőségeire, de ugyanúgy fókuszba helyezte a Balassagyarmat-Aszód vonal korszerűsítése, valamint a Balassagyarmat és Ipolytarnóc közötti forgalom újraindítása ügyére, beleértve a Losoncig történő kiterjesztést. Hasonlóképpen említette a közúti infrastruktúrát is, ebben vezető szerepben az M2-es autóút kiépítésére Parassapusztáig, amelyben elsőrangú feladat a településeket elkerülő szakaszok megvalósítása. De az alacsonyabb rendű utak burkolatának javítását is megcélozta.

A nyugat-nógrádi vasúthálózat fejlesztése kiemelt szerepet kaphat az új parlamenti szakbizottságban

Molnár Zoltán alelnöki szerepvállalása ebben a tekintetben kiváltképp hasznos lehet, kérdés persze, hogy a hatalmas mértékű országos feladatsorban milyen helyre kerül a nyugat-nógrádi oldal, mindenesetre őszintén bízhatunk abban, hogy belátható időn belül ezekben a kérdésekben érdemi előrelépés történhet.

Ugyancsak jelentős fejlesztési terület a mezőgazdaság, ahol a Mi Hazánk képviselőjére, Dócs Dávidra hárulhat jelentős munka, ő az elmúlt négy esztendőben is ebben a bizottságban tevékenykedett. Bóna Szabolcs szakminiszter elképzelései és Dócs Dávid helyi kívánalmai szinte minden esetben azonos platformon mozognak, vagyis a növénytermesztési és állattenyésztési kis – és középvállalkozások támogatása komoly lökést adhat a térség agráriumának, persze itt is főként kérdéses, milyen időn belül. Csakúgy, mint a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás térségi tényezői, benne kiemelten a vízgazdálkodással, illetve hazánk legerdősültebb területének, a Börzsöny és a Cserhát vidékének viszonyrendszereivel, amire szorosan ráépülhet az idegenforgalmi feltételek kibővítése.

Balla Mihály, aki a Fidesz színeiben április 12-én megnyerte a nógrádi 2-es számú körzetben a választást, illetve a Parlament legfiatalabb tagja, a húszas éveinek elejét taposó tiszás Berki Ákos a külügyi bizottság tanácskozásain foglalhat helyet. Ami nyugat-nógrádi szempontból itt kiemeltebb terület, az Ipolyon túli övezettel való kapcsolódási pontok kiterjesztése, a „benesi dekrétumokkal” szembeni nyomásgyakorlás a szlovák kormányzatra, hogy minél szélesebb jogokkal rendelkezzenek a határon túl élő palócföldi nemzettestvérek.

Egyszóval a négy nyugat-nógrádi képviselő sokat tehet a jövőben azért, hogy a saját választott, vagy kijelölt szakterületein elősegítse a fejlődést.

Agrár Aktuális Belföld Gazdaság Közéleti

Dócs Dávid: Egyre kevesebb fiatalt vonz a mezőgazdaság

Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom parlamenti képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre kevesebb fiatalt vonz a vidéki élet és a mezőgazdaság. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke a Magyar Jelennek azt nyilatkozta, hogy a statisztikák azt mutatják, hogy szerte a világban a vidékies életformával ellentétben az egyre nagyobb elvárosiasodás a népesedés ellen… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld

Öngyilkos lett egy 13 éves kislány Szolnokon

Lelkileg bántalmazták az iskolában, nem bírta tovább. Beszédhibája és öltözködése miatt gúnyoltak az iskolatársai egy 13 éves szolnoki kislányt, ezért a vonat elé lépett. Barbi szülei sírva beszéltek arról, hogy lányuknak milyen szörnyűségeket kellett átélnie. Hiába íratták át egy másik iskolába, ott is bántották, ráadásul még a halála után is „nyomoréknak” nevezték. A gyászoló szülők… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld

Automosóban tisztította a lovát egy férfi Dunaföldváron

Az állatkínzást élő videóban közvetítette az elkövető. Autó helyett Lulugi nevű lovát vitte el tisztítani az automosóba egy férfi, aki nem elég, hogy a magas nyomású vízsugarat többször is csupán pár centire tartotta az állat testétől, aki a fájdalom miatt többször arrébb állt, de a maró vegyszerrel sem sajnálta beteríteni a jószágot, ráadásul a pszichopata… Bővebben

Bővebben...