Két szökött foglyot keresnek az egri és a gyöngyösi rendőrök!

Ha bármilyen információval rendelkezik a két keresett személyt illetően, bejelentést tehet a következő telefonszámokat hívva: 37/312-551 és 36/522-111

Két férfi nyomtalanul felszívódott a hatóságok elől Heves vármegyében.

Egyikőjük már közel egy hónapja bujkál.

A 30 éves, egri születésű Csoszó Csaba október 14-én, azaz tegnapelőtt szökött meg.

A férfira az Egri Rendőrkapitányság adta ki a körözést, melyhez fotót és leírást is mellékeltek.

E szerint Csoszó Csaba testmagassága 166-170 centiméter és vékony testalkatú.

A 23 éves, gyöngyösi Baranyi Viktor még szeptember 22-én szökött meg, azóta keresik a rendőrök.

A férfi ellen a Gyöngyösi Rendőrkapitányság rendelte el a körözést.

Forrás: police.hu

Kiemelt kép: heol.hu

Aktuális

Pénteki gondolatok (35.) – Habemus papam

Nem vagyok vallásos, nem részesültem ilyen jellegű nevelésben sem otthon, sem a templomban. Nem bérmálkoztam, nem voltam elsőáldozó, misén legfeljebb puszta kíváncsiságból, vagy szomorú kötelességből fordultam meg, így aztán kézenfekvő, hogy nincs istenhitem. Sőt, egy kicsit még antiklerikálisnak is vallom magam, különösképpen a mostanában tapasztalt egyházi visszaélések okán. A pápákat azonban mindig tiszteltem. Nem elsősorban… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Elkészült Berkenyén az állomás – valóban feléledhet a nyugat-nógrádi vasút?

Nemrégiben osztotta meg a facebook-on a hírt German József, Berkenye polgármestere, hogy elkészült a falu vasútállomás-épületének korszerűsítése. Ezzel együtt újabb lépésekkel járnak előbbre a térségben a nyugat-nógrádi kötöttpályás közlekedési hálózat felélesztésének kezdeményezésében. A berkenyei vasútállomás épületének állaga az elmúlt években rendkívül leromlott, még a téli hónapokban sem szívesen mentek be a fedett helyre azok az… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Tényleg ennyit ér a futball?

Igen meghökkentő állítással rukkolt elő a minap az egyik testnevelő tanár kolléga a Nógrád vármegyei általános iskolás atlétikai diákolimpiai döntőn. Azt mondta, azért nem tudta a legjobb emberét elhozni Balassagyarmatra az ötödik-hatodik osztályos fiú csapattal, mert a labdarúgó edzője nemes egyszerűséggel eltiltotta a gyermeket a viadaltól, holott vele bajnokesélyes lett volna a társaság. Pontosabban a… Bővebben

Bővebben...