Antifa támadások elkövetőit azonosíthatták

A hazánkban történt februári erőszakos antifa támadásokkal összefüggésben újabb személyeket sikerült beazonosítani a hatóságoknak!

A Budapesten felbukkanó nemzetközi antifa társaság randalírozásakor történt véres leszámolást elkövetők bűntársai kerültek most célkeresztbe.

Van köztük szír, albán, olasz és több német állampolgár is.

Súlyos testi sértés miatt adtak ki ellenük elfogatóparancsot.

Körözést adott ki nyolc ember ellen a februári erőszakos Antifa támadásokkal is összefüggő bűnügyben az ügyészség. – értesült a Magyar Nemzet hírportál.

A police.hu-n fellelhető információk szerint október 30. óta súlyos testi sértés miatt egy albán, egy szír, két olasz és négy német állampolgárt keresnek.

A már közösség tagja elleni erőszak gyanújával korábban körözött hat német állampolgárral szemben is kiadták az előbbi bűncselekmény miatti elfogatóparancsot.

Futótűzként terjedt a hír néhány hónapja, mely szerint valódi embervadászatot rendezett a magyar fővárosban egy körülbelül 10-15 főből álló Antifa-társaság.

Többeket annyira megvertek, hogy kórházba kellett őket szállítani.

Három gyanúsított már rendőrkézen van. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt rendelt el első körben büntetőeljárást.

A BRFK már az első támadás után külön nyomozócsoportot állított össze, majd a támadók közül többeket követni kezdtek, és végül a belvárosban fogták el őket: egy német férfit, valamint egy német és egy olasz nőt.

Műanyag borítású kalapács, ólommal bélelt gumikesztyű, vipera, gázspray volt náluk.

Az embervadászat a hírhedt német szélsőbaloldali bűnszervezet, a Hammerbande módszereivel történt.

Ezt igazolja, hogy az elfogottak közül a német férfi összefüggésbe hozható a vörös bűnszervezettel.

A német nő bűnügyi felügyeletbe került, míg férfi hontársát és az olasz nőt a nyomozási bíró letartóztatta. A bíróság november közepéig meghosszabbította az utóbbi két gyanúsított letartóztatását. A német nő pedig február közepéig bűnügyi felügyeletben marad.

A három gyanúsított ügyében a rendőrség nemrég befejezte az eljárást, esetükben a további döntést az ügyészség fogja meghozni.

Kiemelt kép: mandiner.hu

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...