Enyveskezű gyöngyöspatai férfi fosztogatott Nógrád-szerte

A nógrádi rendőrök még menekülés közben elfogtak egy gyöngyöspatai férfit, aki hazafelé menet válogatás nélkül lopott.

A rendőrség közleménye szerint a 24 éves gyöngyöspatai férfi november 3-án délután Salgótarjánból indult haza. Pásztóig tömegközlekedéssel jutott, de útját gyalogosan akarta folytatni.

Majd útközben mindenféle dolgot ellopott, amit meglátott.

Miután leszállt a buszról, Pásztón két autó oldalüvegét betörve zsákmányolt párezer forintot, egy doboz cigarettát, forgalmi engedélyt és egy régebbi mobiltelefont.

Kép forrása: police.hu

A második autó feltörése után elfutott, hátrahagyva az addig lopott cuccait.

Éjfél környékén már Szurdokpüspökiben járt, ahol betört egy lakatlan házba, de üres kézzel távozott.

Gyalogolt tovább, majd a faluban elcsípett egy biciklit, és még mielőtt hazatekerhetett volna vele, beugrott egy kisboltba. Ott egy kerekes kukát „vásárolt”, amit telepakolt az udvaron talált üdítőitalokkal. Oda a kerítéslécek lefeszítésével jutott be.

Kép forrása: police.hu

Nem sokkal később a helyiek felfigyeltek rá, de a fiatalember még időben észlelte a veszélyt, hátrahagyta a lopott dolgait, majd futva menekült.

Szurdokpüspökit elhagyva egy erdőn keresztül próbált hazajutni, de a kutyás rendőrök utolérték.

A bűnözőt előállították a Pásztói Rendőrkapitányságra. A rendőrök kihallgatták, és részletes beismerő vallomást tett a lopásokkal kapcsolatban.

Forrás: police.hu

Kiemelt kép: police.hu

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...