Döbbenet: 800 nógrádi buszjárat maradhat ki a mai sztrájk miatt!

Nem biztos, hogy célba érnek azok, akik ma busszal indulnak útnak, ugyanis közel 800 buszjárat maradhat ki a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet által indított munkabeszüntetés miatt.

Közel 800 buszjárat érinti Nógrád vármegyét, melyek a mai sztrájk alatt várhatóan nem közlekednek. A Volánbusz Zrt. a munkabeszüntetés időtartama alatt is biztosítja az elégséges szolgáltatásokat az utasok érdekében a jogszabályban foglaltaknak megfelelően.

A kétnapos munkabeszüntetést a szakszervezet azzal az indokkal indította, hogy nem érkezett bérajánlat a jövő évre vonatkozóan.

A sztrájk már hétvégén elkezdődött és még ma is tart.

Salgótarjánból nem indulnak a buszok más városokba, egyebek mellett Budapestre, Egerbe, Miskolcra, Balassagyarmatra, Szécsénybe és Gyöngyösre sem, de a megyeszékhelyről a kisebb településekre is kérdéses lesz a busszal való eljutás, ahogy a falvak tömegközlekedését is érinti a tervezett munkabeszüntetés. Az utasok a volanbusz.hu weboldalán tájékozódhatnak a részletekről.

A Volánbusz Zrt. közleménye szerint amennyiben az érintett autóbuszvezető nem vesz részt a munkabeszüntetésben és felveszi a munkát, akkor a járat menetrend szerint közlekedik majd. Ezek alapján elképzelhető, hogy csak a megállóban derül ki, elindul-e a busz, amire fel szeretnénk szállni.

Kiemelt kép: nool.hu

Belföld Nógrád Salgótarján

Állatmenhelynek adakoztak a Mi Hazánk Ifjai

A Mi Hazánk Ifjai Nógrád és Pest vármegyei csapata Salgótarjánba látogatott a Mancs a Szívben Állatmenhelyre. A napjuk célja az adományozás és a szeretetadás volt. Az adományozást követően a kutyasétáltatás sem maradt el, illetve játékra is volt lehetőség. Székesi Marcell View all posts

Bővebben...
Egyéb kategória Nógrád

Ritka madárfaj jelent meg Nógrád megyében

MME Nógrád Megyei Helyi Csoportjának szakemberei új madárfaj előfordulására hívták fel a figyelmet! A faj főként tengerpartokon fordul elő, eddig még Nógrád megyében soha nem figyelték meg. A MME közösségi oldalán arról számolt be, hogy egy igazi ritkaság a kőforgató (Arenaria interpres) egy példánya jelent meg a Maconkai-víztározón. A víztározó vízszintje erősen lecsökkent az aszály… Bővebben

Bővebben...
Belföld Egyéb kategória

 A Pilis-tetőn új tanösvény és panorámapont kerül átadásra hamarosan

Egy fejlesztésnek köszönhetően a Pilis-tetőn új pallósoros tanösvény és panorámapont került kialakításra, amelynek hátterében egy ritka növényfaj a magyarföldi husáng védelme áll – számolt be a Turista Magazin a honlapján. A hivatalos átadás még várat magára a Pilisi Parkerdő részéről, hiszen a tanösvény táblái még készítés alatt vannak és kihelyezésük várhatóan szeptemberben fog megtörténni, derült… Bővebben

Bővebben...