Nyilvánosságra hozta a kegyelmet kapott pedofil adatait a Mi Hazánk!

A Mi Hazánk Mozgalom kezdeményezi a homoszexuális pedofilbotrányban bűnpártolást elkövetett Novák Katalin leváltását.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Önök megpróbálták eltitkolni, hogy Novák Katalin államfőként kegyelmet adott a homoszexuális pedofil bűncselekmény eltussolásában hamis vallomásra kényszerítéssel közreműködő K. Endrének! – fogalmazott legutóbb benyújtott indítványában a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője, Novák Előd.

Ezt követően a képviselő nyilvánosságra hozta a pedofil férfi teljes nevét és a lakcímét is, majd elmondta, hogy oda szerveznek most egy tüntetést február 13-án 18 órára, illetve onnan egy félórás fáklyás vonulást a bicskei gyermekotthonhoz, ahol mécseseket gyújtanak az egyik bicskei áldozat emlékére, aki öngyilkos lett, miután az igazgató, V. János a gondozására bízott fiúkat orális szexre kényszerítette.

Ezután a képviselő öt kérdést tett fel Orbán Viktornak:

  1. Miért engedtek megint az LMBTQP-lobbinak ezzel a kegyelmi kérvénnyel, vagy milyen fideszes kapcsolatnak köszönheti K. Endre a kegyelmi joggal való visszaélést, s hogy pluszban a foglalkozásától és közügyektől való eltiltását is törölték?
  2. Hajlandók-e idén végre betiltani az LMBTQP-felvonulást, vagy megint az ellentüntetésünket tiltják be?
  3. A homoszexuális pedofilbotrányban bűnpártolást elkövetett Novák Katalin maradhat-e államfő? Támogatja-e a méltatlansági eljárást? Ezúton is kezdeményezem, szorgalmazom a Mi Hazánk Mozgalommal a köztársasági elnök leváltását.
  4. A kegyelmi kezdeményezést előterjesztő és ellenjegyző Varga Judit igazságügyi miniszter Ön szerint vezetheti-e ezután a Fidesz EP-listáját?
  5. Támogatja-e a Mi Hazánknak azt a követelését, hogy a jövőben nyilvánosak legyenek a kegyelmi döntések és azok indoklásai?

A képviselő hozzátette: „A Mi Hazánk szerint zéró toleranciára van szükség a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal szemben, és nem méltó Magyarország első számú közjogi méltóságának betöltésére az, aki bűnpártolóként lép fel ilyen esetekben.”

A gyermekotthon igazgatója, V. János és az igazgatóhelyettes, K. Endre a gyermekek jelzése után zsarolással kényszerítették az áldozatokat a vallomásuk visszavonására, megváltoztatására.

Nem sokkal később Orbán Viktor a FaceBook-oldalán egy videóban jelentette be: „Pedofil elkövetők számára nincs kegyelem. Ez a személyes meggyőződésem… Nekem is van öt gyermekem és hat unokám. Ha valakik hozzányúlnának, akkor az első gondolatom, hogy félbe kell őket hasítani vagy miszlikbe kell vágni. Ezért egyértelmű helyzetet kell teremteni. A kormány nevében benyújtottam egy alkotmánymódosítást, amely lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson. Ideje rendezni ezt a kérdést!”

Kiemelt kép: debreceninap.hu

Aktuális Nógrád

Megkopott a szerenád fénye?

A középiskolás szerenádok lényege minden időben a vándorlás volt. Amikor a ballagás előtt álló diáknép felkerekedett, és sorra-rendre felkereste otthonában a tanárait, hogy énekelve mondjon köszönetet az előző négy esztendő oktatási tevékenységéért. E sorok írója is kedves emlékeket őriz a gimnáziumi időkből: végigjártuk Balassagyarmat utcáit, sőt még a vidéken élő pedagógusokhoz is kiautóztunk, kibuszoztunk. A… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...