Bulgáriában járt a Mi Hazánk Ifjai két alelnöke

Orosz Patrik (a Mi Hazánk Mozgalom EP-képviselőjelöltje) és Cservenák Mihály György, a Mi Hazánk Ifjai alelnökei Bulgáriában jártak, ahol antiglobalista nemzeti fiatalok találkoztak.

Cservenák Mihály György elmondta: „A bolgárok hatalmas örömmel fogadtak minket. Nagyon sokat megtudhattunk nem csak a helyi kultúráról, de a történelmükről is. Meglepett, hogy míg mi kokárdát hordunk a szabadságharc emlékére, ők saját készítésű karkötőket adnak egymásnak. Megtisztelő volt, amikor mi is kaptunk tőlük egyet-egyet.”

Kifejtette: „A konferencia igen komoly témákat sorakoztatott fel. Rávilágított, hogy nem csak Európában van szükség arra, hogy a normalitás pártján kiálló fiatalok felemeljék a hangjukat és megmutassák magukat, mert korunkban világszerte tombolnak pusztító ideológiák, a történelem legsötétebb korszakait idéző eszmék, amelyeket nem hagyhatunk kibontakozni. Tanulnunk kell a történelmünkből, okulnunk kell a múlt század hibáiból, hogy ne kövessük el újra őket.

A közép-európai nemzeteknek nem csupán a múlt századból is visszaköszönő háború és széthúzás nem tesz jót, hanem azok a destruktív eszmerendszerek sem, amelyek ellen a közép-európai nemzetállamoknak szövetséget alkotva kell felvennie a harcot.”

Hozzátette: „A mi feladatunk, sőt egyenesen kötelességünk felhívnunk nem csak a magyar, de az európai fiatalok figyelmét is arra, hogy a korunkban munkálkodó életellenes ideológiák egyre növekvő vírusszerű terjedése semmiképp nem vezethet jóra. Jól látjuk ennek a következményeit az oktatásban és a médiában, amelyek a jövő nemzedékeit támadják.”

Orosz Patrik elmondta: „A bolgár szövetségeseink és talán most már mondhatom, hogy barátaink, a Възраждане (Vazrazhdane) ifjúsági szervezete rendezett egy nemzetközi konferenciát a nacionalista, globalizmus-ellenes pártok ifjúsági szervezetei számára, amelyre minket is meghívtak. A konferencia fő témájaként a neoliberalizmus fenyegetése és kártékony hatása, az egyes nemzetek demográfiai problémái, valamint az oktatás kérdése volt megnevezve.”

Aktuális

Komoly fennakadásokra számíthatnak az autósok a rétsági közlekedésben

Nagy erőkkel zajlik Rétságon és a környező falvakban az utóbbi esztendők legjelentősebb szennyvízhálózati fejlesztése. Emiatt az elkövetkező hetekben komoly fennakadásokra kell számítani a nyugat-nógrádi város közlekedésében. Mezőfi Zoltán, a település polgármestere a facebook-on számolt be a részletekről. Közölte, miután a kivitelezéshez kapcsolódóan május 28-án megkezdődött a 2-es főútról a nagyparkolóval szemközt kiágazó Zrínyi utca felbontása,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Pénteki gondolatok (38.) – Iskolaszünet a Ramadán miatt

Gyermekkori jó pajtásom évek óta Németországban dolgozik és családjával Baden-Württemberg tartományban él, egy kis faluban, nem messze a Rajnától, a francia határtól. Évente két-három alkalommal hazalátogat, ilyenkor sok érdekes történetet megoszt velem az ottani tapasztalatairól. Nemrégiben is találkoztunk és egy korsó sör elfogyasztása közben elmesélt egy sztorit. Kisebbik fia általános iskolás és már sokkal gyakorlatiasabban… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Megszűnik Rétságon a városi televízió

A képviselő-testület legutóbbi döntése értelmében jelenlegi formájában május 31-i hatállyal megszűnik Rétságon a városi televízió szolgáltatása. Az önkormányzat vezetésének tanácskozásán egyhangú döntés született arról, hogy a Városi Művelődési Központ és Könyvtár által működtetett televíziónál a bekövetkezett személyi változások miatt létrejött helyzet okán nem indokolt a szerkesztőség további fenntartása. Az ülésen elhangzott, hogy a különböző nézettségi… Bővebben

Bővebben...