Az elmerült Tisza-tavi falu maradványai ma is látszanak

Ma is látszanak Tiszahalász maradványai.

1876. március 24-én a Tisza morotvájában lévő Tiszahalászt, valamint mellette még 23 települést elöntött a Tisza. A falu emlékét máig őrzik látható maradványai. Akár magyar Atlantisznak is nevezhetnénk a helyet.

A szoljon.hu egyik olvasója fotókat készített az elmerült Tisza-tavi faluban, ahol 150 éve megállt az idő.

Fotó: Kocsis László

A portál úgy fogalmazott: „A Tisza tó közepén, a Tisza tó Sarudi és Poroszlói medencéjének találkozásánál található egy patkó alakú sziget, ahol a falu maradványaira bukkanhatunk.

Mindez látható egyik olvasónk, Kocsis László fotóin is, hiszen a képeken fellelhetők egy út nyomai és az egykori temető helye. A sziget a Tisza-tó egyik legmagasabb pontja, megközelítése csak csónakkal vagy kenuval lehetséges.”

Fotó: Kocsis László

Kiemelt kép: heol.hu

Aktuális Nógrád

Megkopott a szerenád fénye?

A középiskolás szerenádok lényege minden időben a vándorlás volt. Amikor a ballagás előtt álló diáknép felkerekedett, és sorra-rendre felkereste otthonában a tanárait, hogy énekelve mondjon köszönetet az előző négy esztendő oktatási tevékenységéért. E sorok írója is kedves emlékeket őriz a gimnáziumi időkből: végigjártuk Balassagyarmat utcáit, sőt még a vidéken élő pedagógusokhoz is kiautóztunk, kibuszoztunk. A… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...