Kicsik és nagyok egyaránt remekül mulattak a romhányi szüreten

Szeptember a szüret hónapja, a mi kies nógrádi vidékünkön is egymást érik a települési felvonulások és bálok. Szombaton Romhányban jártunk.

Kora délután a falu központjában. Égető napfény, a hőmérő higanyszála már túlfutott a harminc fokon. Az Aranykakas totózó előtt embersereglet. Gyermekek és felnőttek várják, hogy a Rákóczi-mogyorófától indult menet végre ideérjen. Többen a fedett részre húzódnak a perzselő hőségben. Alig néhány perc, és feltűnik az első lovaskocsi, cammogva baktat felfelé a lejtőn a paci. Kisvártatva feltűnik a bíró és bíróné hintója. Amint megáll a jármű, a derék férj udvariasan lesegíti gyönyörű népviseletbe öltözött hitvesét. Mögöttük sorakoznak a többiek, apró tizenévesek, családok, idősebb asszonyok.

Széles mosollyal közelít felénk a község hamarosan leköszönő polgármestere, Vezér Attila. Az egyik kordéhoz hív, és már tölti is a poharat. Kissé meleg, elvégre az ital is ott aszalódott a platón a napon, de így is ízlik a jófajta savanykás vörösbor.

Mögöttünk már készülődik a dalárda, ideje arrébb húzódni. Az érctorkú férfikar az adott jelre rágyújt egy-két, az alkalomhoz illő nótára. Ezután pedig kezdődik a körtánc, előbb két kicsi fiúcska toppan az utca aszfaltjának közepére, őket követik a többiek. A hangulat egyre emelkedettebb.

Szűk negyedóra múlva a felvonulás tovább halad a végcél, a Laszkáry-kúria, az „Angi” felé. Ott falunappal folytatódott az események sora, kivilágos virradatig.

Egyéb kategória

Fordulhat-e a kocka még Nyugat-Nógrádban?

A címben feltett kérdésre akár rögvest megadhatjuk a választ: elenyésző ennek az esélye. Balla Mihály (Fidesz-KDNP) és Molnár Zoltán (Tisza) párharcában nagy valószínűséggel a hátralévő megszámlálandó külképviseleti és átjelentkezéses szavazatok nem hoznak mértékadó változást a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. De nézzük a részleteket: az eddigi, 99,24 százalékos feldolgozottsági adatok alapján Balla Mihály összesen 1723… Bővebben

Bővebben...
Egyéb kategória Helyi Nógrád

Varga Ferenc Emlékérmet vehettek át az MME Nógrád Megyei Helyi csoportjának tagjai

Az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Nógrád Megyei Helyi csoportja közösségi oldalán számolt be arról, hogy elismerésben részesült négy tagtársuk. A Nógrádi helyi csoport az 50 éves jubileuma alkalmából alapította meg a Varga Ferenc Emlékérmet, a díjat azon tagtársak kapták meg, akik több évtizedes munkával segítették az egyesület működését.  Az érmet Langa József, Rozgonyi Sándor,… Bővebben

Bővebben...
Egyéb kategória Nógrád

 Megkezdődött a békák mentése Honton

A Duna-Ipoly Nemzeti Park közösségi oldalán számolt be arról, hogy az Észak-Börzsönyben, Hont közelében nagy számmal elindultak a kétéltűek szaporodóhelyeikre az enyhe időjárásnak és csapadéknak köszönhetően.   „Amint lemegy a nap, erdei békák, gyepi békák, pettyes gőték, varangyok, ásóbékák, vöröshasú unkák sokasága indul el a vizenyősebb területek felé, hogy megkezdjék nászukat” – így fogalmaznak. Hont… Bővebben

Bővebben...