Országgyűlési képviselő és csapata is kivette a részét az árvízi védekezésből

Akinek csak alkalma adódik, a most kialakult árvízi veszélyhelyzetben a folyók partjára siet, és a maga módján kiveszi a részét a védekezési munkálatokból. Így tett Vácon Dócs Dávid, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője is.

A legkisebbek is beálltak a felnőttek közé dolgozni

A mi kis nógrádi delegációnkkal a nemrégiben váci önkormányzati képviselővé választott barátunk, dr. Rosta Zoltán csapatához csatlakoztunk. A város északi részén, a kisváci területen, a gépjármű-márkakereskedés mellett pakoltuk meg a homokzsákokat. Mintegy ezer tétel jött össze a két nyerges kamionnal odaszállított alapanyagból, majd a zsákokat furgonok platójára raktuk, és vittük a veszélyeztetett övezetekbe. Nagyon hálás vagyok, hogy szabadidejük terhére ennyi szimpatizánsunk segédkezett ebben a fontos feladatban – számolt be a részletekről portálunknak Dócs Dávid, aki hozzátette, amennyiben szükséges, újabb hasonló akciókkal segítik az árvízi védekezést.

Aktuális Közéleti Politika Történelmi

Eljött a multikulturalizmus bukása?

„Dávid is legyőzte Góliátot.” – Toroczkai László Az „Elérkezett az identitás alkonya?” című cikkünkben felsorolásra került az a három fő identitás, melyeket a 21. században nyaktiló alá kényszerítettek: erkölcsi, nemzeti, nemi. Boncolgassuk kicsit a nemzeti identitás kérdését! Növekvő bevándorlás, növekvő kivándorlás, a nemzeti identitás felszámolása, a nyugati civilizáció alkonya. Bizonyos szempontból félreérthető a cím, amennyiben nem… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Vádat emeltek egy iskolaőr ellen Poroszlóban

Iskolaőr bántalmazott egy 9 éves kisfiút egy általános iskolában. A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy poroszlói férfi ellen, aki a vád szerint bántalmazott egy harmadik osztályos, 9 éves kisfiút az általános iskolában. A vádirat szerint az iskolaőr a gyermek tarkóját megragadva arccal a folyosó padlójára lökte az iskola folyosóján. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést, pártfogó… Bővebben

Bővebben...
Agrár Aktuális

Van-e jövője a kullogó vidéknek?

Vidékfejlesztés, mezőgazdasági reformok, infrastruktúrastabilizáció, konzervatív zöldpolitika. Aki minimálisan tisztában van a történelemmel, egy kósza mosollyal nyugtázza azt az igencsak alaptalan kijelentést, miszerint: „környezetvédő csak baloldali lehet”. De ha jobban belegondolunk, ez inkább tragikus, mintsem megmosolyogtató. Minden, ami valaha a természet és a Föld bolygó ellen vétett cselekedetnek minősült az egyetemes történelem során, az Ipari Forradalmi… Bővebben

Bővebben...