Kegyetlenül megtorolta a zsarnok a szabadságmozgalmat

A Városi Művelődési Központ és Könyvtár aulájában emlékeztek meg Rétságon a tizenhárom aradi vértanú kivégzésének 175. évfordulóján.

Az eseményen Mezőfi Zoltán, a nyugat-nógrádi járási székhely polgármestere tekintett vissza 1849. október 6. tragikus napjára. Beszédében kifejtette, míg 1711-ben a Rákóczi szabadságharc leverését követően a Habsburgok nem rendeztek vérengzést a mozgalom résztvevői között, addig szűk másfél évszázaddal később már nem maradt el a kegyetlen bosszú, mint ahogy 1956-ban is megtorolta a zsarnok a szabadságért küzdők harcát. Az Aradon főbe lőtt és felakasztott főtisztek, és a Pesten agyonlőtt Batthyány Lajos miniszterelnök mindannyian méltán érdemlik ki az utókor tiszteletét és megbecsülését, és akadtak olyanok köztük, akik idegen földről érkezve álltak a magyar függetlenség ügye mellé. Közülük Leiningen-Westerburg Károly és Pöltenberg Ernő részt vett 1849 júliusában a Rétság környékén vívott csatában is. Az ifjabb nemzedékekben pedig minél erőteljesebben tudatosulni kell, hogy hasonló szörnyűség és megtorlás soha többé nem következhet el.

A megemlékezésen helyi általános iskolások adtak műsort (Fotó: Városi Művelődési Központ és Könyvtár)

A kísérő műsorban felléptek a Rétsági Általános Iskola tanulói Simon Katalin vezetésével, illetve Szájbely Zsolt, majd a rendezvény végén az önkormányzat és civil szervezetek képviselői megkoszorúzták az épület oldalfalán található 1848/49-es emléktáblát.

Aktuális

Elkészült Berkenyén az állomás – valóban feléledhet a nyugat-nógrádi vasút?

Nemrégiben osztotta meg a facebook-on a hírt German József, Berkenye polgármestere, hogy elkészült a falu vasútállomás-épületének korszerűsítése. Ezzel együtt újabb lépésekkel járnak előbbre a térségben a nyugat-nógrádi kötöttpályás közlekedési hálózat felélesztésének kezdeményezésében. A berkenyei vasútállomás épületének állaga az elmúlt években rendkívül leromlott, még a téli hónapokban sem szívesen mentek be a fedett helyre azok az… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Tényleg ennyit ér a futball?

Igen meghökkentő állítással rukkolt elő a minap az egyik testnevelő tanár kolléga a Nógrád vármegyei általános iskolás atlétikai diákolimpiai döntőn. Azt mondta, azért nem tudta a legjobb emberét elhozni Balassagyarmatra az ötödik-hatodik osztályos fiú csapattal, mert a labdarúgó edzője nemes egyszerűséggel eltiltotta a gyermeket a viadaltól, holott vele bajnokesélyes lett volna a társaság. Pontosabban a… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Fagyállóval ölik a macskákat Borsosberényben?!

Az egyik szomszédos településről érkezett a hír a minap portálunkhoz, hogy állítólag fagyállóval ölik a házimacskákat Borsosberény egyik utcájában. Az érintett tulajdonosok azonban nem kívántak nyilatkozni a részletekről a Palóc Hírnöknek. A felelős állattartás fogalma még egyáltalán nem kellőképpen elterjedt hazánkban, hiszen szinte naponta találkozunk a sajtóban olyan információkkal, amelyek szabadon csellengő kutyákról, túlzott macskaszaporulatokról… Bővebben

Bővebben...