Társadalmi munkában takarították a temetőt Nógrádon

A nemrégiben megválasztott új önkormányzat egyik első feladataként társadalmi munkát szervezett Nógrádon.

Saját gépeit és szerszámait is felajánlották a társadalmi munka résztvevői (Fotó: facebook)

Dávid Barbara polgármester a facebook-on számolt be a részletekről. Ezek szerint eredetileg csak a temetőre összpontosítottak volna, mondván Mindenszentek előtt illik minél rendezettebbé, tisztábbá tenni a sírkertet, ám miután az október 19-i, szombat reggeli induláskor elég sok ember gyűlt össze – köztük gyerekek is -, a település más területeit is célkeresztbe vették. Így rendbe tették még a vár alatti parkoló környékét és a feljárót, a Szent Flórián parkot, a civil házat, a „Csurgó” felé vezető szakaszt, a tópartot, illetve a Váci utcát.

A temető mellett a falu más területeit is megtisztították (Fotó: facebook)

A polgármester hálás köszönetet mondott mindenkinek, aki idejét, szerszámait, gépeit a közösség érdekében erre a nemes célra fordította, amit a falubeliek akképp is megháláltak, hogy a szép, napos, ugyanakkor igen hideg időben meleg teával, pogácsával és süteményekkel kedveskedtek a szorgos munkásoknak.

Aktuális

Komoly fennakadásokra számíthatnak az autósok a rétsági közlekedésben

Nagy erőkkel zajlik Rétságon és a környező falvakban az utóbbi esztendők legjelentősebb szennyvízhálózati fejlesztése. Emiatt az elkövetkező hetekben komoly fennakadásokra kell számítani a nyugat-nógrádi város közlekedésében. Mezőfi Zoltán, a település polgármestere a facebook-on számolt be a részletekről. Közölte, miután a kivitelezéshez kapcsolódóan május 28-án megkezdődött a 2-es főútról a nagyparkolóval szemközt kiágazó Zrínyi utca felbontása,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Pénteki gondolatok (38.) – Iskolaszünet a Ramadán miatt

Gyermekkori jó pajtásom évek óta Németországban dolgozik és családjával Baden-Württemberg tartományban él, egy kis faluban, nem messze a Rajnától, a francia határtól. Évente két-három alkalommal hazalátogat, ilyenkor sok érdekes történetet megoszt velem az ottani tapasztalatairól. Nemrégiben is találkoztunk és egy korsó sör elfogyasztása közben elmesélt egy sztorit. Kisebbik fia általános iskolás és már sokkal gyakorlatiasabban… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Megszűnik Rétságon a városi televízió

A képviselő-testület legutóbbi döntése értelmében jelenlegi formájában május 31-i hatállyal megszűnik Rétságon a városi televízió szolgáltatása. Az önkormányzat vezetésének tanácskozásán egyhangú döntés született arról, hogy a Városi Művelődési Központ és Könyvtár által működtetett televíziónál a bekövetkezett személyi változások miatt létrejött helyzet okán nem indokolt a szerkesztőség további fenntartása. Az ülésen elhangzott, hogy a különböző nézettségi… Bővebben

Bővebben...