Rendkívüli sikert aratott a második Palóc Viseletes Bál

A résztvevők és a szervezők egyaránt rendkívül sikeresnek értékelik az október 26-án immár másodszor megrendezett Palóc Viseletes Bált.

A rendezvényen Dócs Dávid országgyűlési képviselő is köszöntötte a megjelenteket. Ő maga is négy gyermekével együtt népviseletet öltött erre az alkalomra. Rövid beszédében elmondta, ahány ház annyi szokás, és a mi kies palóc vidékünk kulturális gazdagságát kiválóan mutatja a népviseletek sokszínűsége. Méltán lehetünk büszkék magyarságunkra, azon belül pedig a szűkebb szülőföldünkre, és minden korosztály bátran és elhivatottan őrizze és ápolja az elődöktől örökített hagyományokat, illetve adja tovább a következő nemzedékeknek.

A szervezők nevében Paluch Norbert néptáncpedagógus-etnográfus kifejtette, mára maga az a tény, hogy harminckét település képviseltette az értékeit a rimóci sportcsarnokban jól jelzi, mekkora sikert aratott a bál a teljes palócság körében. Mi több ez is remek bizonyíték arra, hogy a jövőben buzgón lehet tovább bővíteni a kört, például a távolabbi szórvány-palócság tájegységeinek, többek között a délvidéki kupuszinai testvérek bevonásával.

Egy kis videós ízelítő a bálról: A viselet nem csak öltöztet, de tartást is ad, ezért azt nem elég hordani, viselni kell! (youtube.com)

Aktuális Nógrád

Megkopott a szerenád fénye?

A középiskolás szerenádok lényege minden időben a vándorlás volt. Amikor a ballagás előtt álló diáknép felkerekedett, és sorra-rendre felkereste otthonában a tanárait, hogy énekelve mondjon köszönetet az előző négy esztendő oktatási tevékenységéért. E sorok írója is kedves emlékeket őriz a gimnáziumi időkből: végigjártuk Balassagyarmat utcáit, sőt még a vidéken élő pedagógusokhoz is kiautóztunk, kibuszoztunk. A… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...