Konferenciával tisztelegnek a múzeumalapító évfordulóján

A Nagy Iván születésének kétszázadik évfordulója alkalmából szervezett jubileumi eseménysorozat keretében november 12-én szakmai konferenciával tiszteleg az utókor a neves múzeumalapító és családtörténet-kutató munkássága előtt.

Ezen a napon a balassagyarmati Palóc Múzeumban elsőként délelőtt tíz órakor kiállítás nyílik meg a városban született és Horpácson nyugvó akadémikus életéből. Csach Gábor polgármester rövid megnyitóját követően a tárlatot Debreczeni-Droppán Béla, a Magyar Nemzeti Múzeum történész-levéltárosa méltatja, míg annak részleteire a házigazdák nevében Harth Tamás főmuzeológus tér ki.

A rendezvény helyszíne a Palóc Múzeum, amelyet Nagy Iván alapított (Fotó archív: H.H.)

A konferencián több téma is előtérbe kerül, így például Nagy Iván népdalgyűjtő tevékenysége, a Nógrád vármegyei monográfia históriája, a múzeumalapító és a sajtó kapcsolata, és a Madách Imrével való levelezése. Ezen felül az érdeklődők adalékokat tudhatnak meg Nagy Iván régészeti vonatkozású gyűjteménygyarapításairól, a feleségével való viszonyáról, valamint a néprajzi kutatásairól, és természetesen nem maradhatnak ki a fő irányvonal, a családtörténet kérdései sem.

Aktuális

Elkészült Berkenyén az állomás – valóban feléledhet a nyugat-nógrádi vasút?

Nemrégiben osztotta meg a facebook-on a hírt German József, Berkenye polgármestere, hogy elkészült a falu vasútállomás-épületének korszerűsítése. Ezzel együtt újabb lépésekkel járnak előbbre a térségben a nyugat-nógrádi kötöttpályás közlekedési hálózat felélesztésének kezdeményezésében. A berkenyei vasútállomás épületének állaga az elmúlt években rendkívül leromlott, még a téli hónapokban sem szívesen mentek be a fedett helyre azok az… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Tényleg ennyit ér a futball?

Igen meghökkentő állítással rukkolt elő a minap az egyik testnevelő tanár kolléga a Nógrád vármegyei általános iskolás atlétikai diákolimpiai döntőn. Azt mondta, azért nem tudta a legjobb emberét elhozni Balassagyarmatra az ötödik-hatodik osztályos fiú csapattal, mert a labdarúgó edzője nemes egyszerűséggel eltiltotta a gyermeket a viadaltól, holott vele bajnokesélyes lett volna a társaság. Pontosabban a… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Fagyállóval ölik a macskákat Borsosberényben?!

Az egyik szomszédos településről érkezett a hír a minap portálunkhoz, hogy állítólag fagyállóval ölik a házimacskákat Borsosberény egyik utcájában. Az érintett tulajdonosok azonban nem kívántak nyilatkozni a részletekről a Palóc Hírnöknek. A felelős állattartás fogalma még egyáltalán nem kellőképpen elterjedt hazánkban, hiszen szinte naponta találkozunk a sajtóban olyan információkkal, amelyek szabadon csellengő kutyákról, túlzott macskaszaporulatokról… Bővebben

Bővebben...