Lázár János csak álmodozik az M2-es autóút gyors nógrádi fejlesztéséről?

Nagyhangú kijelentéseket tett a Nyugat-Nógrádot érintő közútfejlesztésekről Lázár János építési – és közlekedési miniszter március 3-án, Balassagyarmaton, a főtéren rendezett lakossági fórumán. Ám erősen kétséges, hogy a felívelt elképzelésekből, többek között az M2-es autóút folytatásából a tervezett határidőig mi valósul meg, ami pedig nem csupán a Fidesz kormányon maradásától függ.

Lényegében a miniszter születése, azaz 1975 óta napirenden van hazánkban a Nógrád nyugati részét átszelő 2-es számú főútvonal fejlesztése. Bő öt évtizeddel ezelőtt már újságcikkek jelentek meg arról, hogy 1990 környékére elkészülhet a Balti-tengertől az Adriáig Lengyelországon, a korabeli Csehszlovákián, Magyarországon és Jugoszlávián áthaladó autópálya, amelynek hazánkban kiemelt szakaszai Parassapuszta és a főváros között, majd Budapesttől az M7-esen át egészen a horvát határig vezettek volna. Már 2026-at írunk, és a Palócföld tekintetében mindezekből a kivitelezésekből semmi sem valósult meg, a lakosság is már csak a vágyálmok kergetése szintjén kezeli az időről-időre felmerülő újabb terveket. Az M2-es autópálya vonalvezetése is szépen megakadt Vác déli részén, a gödöllői lehajtó táján, innen egy fia’ lépéssel nem került közelebb közlekedési gyorsaságban Nyugat-Nógrád a fővárosi agglomerációhoz.

Legutóbb Lázár János, az áprilisban leköszönő Orbán-kormány építési – és közlekedési miniszter folytatta a lakosság kampányszintű ámítását, méghozzá március 3-án, a balassagyarmati Civitas Fortissima téren tartott lakossági fórumán. Hű közönsége előtt Balla Mihály országgyűlési képviselő társaságában, illetve percekig tartó vastaps kíséretében a következő kijelentéseket tette: 2030-ig mindenképpen megépítik a leendő M2-es autóút Rétságot elkerülő szakaszát. A nyomvonal mentén „a területek megszerzését elrendeltem, még kivitelező nincs, de azt, hogy vásárolja fel az állam az összes területet, ami a beruházáshoz kell, ez a munka elkezdődött, az ügyvédek és az állam képviselői jelentkeznek a telektulajdonosoknál. Ez már biztos garancia arra, hogy első lépésként ez megvalósul” – hangsúlyozta a miniszter a Lázárinfo állomásán.

Rétság belvárosán napi szinten legalább tizenötezer gépjármű halad át

Senki sem vonja kétségbe, hogy az M2-es autóút kialakítása kapcsán az első és legfontosabb feladat az érintett települések, így legfőképpen Szendehely, Rétság és Nagyoroszi tehermentesítése, hiszen nap mint nap iszonyatos mértékű kamionforgalom hömpölyög át a két falun és a járási székhelyen, szinte elviselhetetlenné téve a lakosság mindennapjait. Erre utalt több alkalommal korábban Balla Mihály és Mezőfi Zoltán, Rétság polgármestere is, aki egyenesen azt mondta, „falkákban támadják meg a várost a kamionok”. A település vezetője azt is megemlítette, már tárgyalt ez ügyben a kormány képviselőivel, hogy a munkálatok ütemezésénél egyértelműen elsőbbséget élvez a rétsági elkerülő szakasz.

Kérdés csak az, mikor? Lázár János kijelentése szerint az ügyvédek és az állam képviselői hamarosan felkeresik a Nőtincstől Bánkig terjedő, Pusztaszántó környékét is érintő földterületek tulajdonosait, hogy felvásárolják a telkeket. Csakhogy ilyenkor az értékesítések során az eladók általában felverik az árakat, kőkeményen tartják a markukat, ami alaposan meghosszabbíthatja az adott tárgyalások idejét, már ha az állam sem túl rugalmas, de előfordulhat, hogy nagyvonalúan elfogadják a magasabb követeléseket, nehogy túlságosan elnyúljanak az esetleges pereskedések. Márpedig egy sokkal kisebb léptékű ügyben, a Rétság környéki szennyvízhálózati korszerűsítés során is akadt jó pár nehézség és ellenérdek a kivitelezők és a tulajdonosi társadalom között, akkor egy jóval jelentősebb volumenű kérdésben, mint az M2 fejlesztése még inkább csúszhat minden. De ez csak az egyik „szegmens” a témában, még csak ezután jöhet a tényleges kivitelező cégek megbízása, és csak ezután jöhetnek az első kapavágások.

Egyszóval bánjunk csak továbbra is meglehetősen óvatosan Lázár János magabiztosságával és ne várjunk tőle rövid időn belül bőséges mannahullást. Főként akkor nem, ha április 12-én nem a Fidesz szája íze szerint alakulnak az országgyűlési választások. Mert akkor jócskán át kell írni a forgatókönyveket, és egyáltalán nem száz százalék, hogy kedvező lesz a nyugat-nógrádi térség közútfejlesztései számára.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...