Átvették megbízóleveleiket a nyugat-nógrádi képviselők

Mind a négy Parlamentbe jutott nyugat-nógrádi megválasztott országgyűlési képviselő átvette hivatalos megbízólevelét, így a május 9-i, szombati alakuló ülést követően indulhat az érdemi munka a térség fejlődése érdekében.

A Nógrád megyei 2. számú választókörzetben április 12-én Balla Mihály (Fidesz-KDNP) győzött, mindösszesen 211 szavazattal megelőzve Molnár Zoltánt (Tisza), aki viszont, miután előkelő helyen szerepelt pártja listáján, ugyancsak bekerült a Parlamentbe. Az egyéni nyertes napokkal ezelőtt a balassagyarmati városházán vette át megbízólevelét dr. Szabó Ervintől, a területi választási bizottság tagjától.

Dócs Dávid (Mi Hszánk) második ciklusát kezdheti a Tisztelt Ház padsoraiban

A pártlistán bejutottak számára ez a nagy pillanat május 4-én, hétfőn jött el, az Országgyűlés épületének kupolatermében, a Szent Korona „társaságában”. Itt kapta meg a mandátumot igazoló iratot Molnár Zoltán mellett Berki Ákos (Tisza) és Dócs Dávid, aki az előző ciklushoz hasonlóan a Mi Hazánk Mozgalom frakciójában tevékenykedhet az elkövetkező négy esztendőben.

A nyugat-nógrádi térség így négy személyiséggel képviselteti magát 2026 és 2030 között a Tisztelt Házban, ami rekord a rendszerváltást követő palócföldi történelemben. Komoly a felelősségük, rajtuk is nagyban múlik, hogy a nem csak hazai, de európai szinten is rendkívül lemaradónak számító szűkebb pátriánk milyen lendületes fejlődési pályára lép az előttünk álló időszakban.

Belföld Nógrád

Karambol történt Szendehelyen

Karambol miatt siettek a tűzoltók, a rendőrök és a mentők Szendehlyre, a 2-es főútra tegnap. Öszeütközött két személygépjármű kedden, a kora esti órákban Szendehelyen, a 2-es főúton. A ráfutásos baleset miatt a tűzoltókat, a rendőröket és a mentőket is riasztották. Az elől haladó autó még le tudott húzódni az úttestről, míg a hátulról beleütköző jármű… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld

Eltűnt egy 16 éves lány

A Várpalotai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki Horváth Eugénia tartózkodási helyéről vagy hollétéről bármilyen információval rendelkezik, hívja a 36(88)371-511-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a központi segélyhívók valamelyikén! Forrás: zsaruhirek.hu Kiemelt kép: zsaruhirek.hu Székesi Marcell View all posts

Bővebben...
Belföld Nógrád Salgótarján

Állatmenhelynek adakoztak a Mi Hazánk Ifjai

A Mi Hazánk Ifjai Nógrád és Pest vármegyei csapata Salgótarjánba látogatott a Mancs a Szívben Állatmenhelyre. A napjuk célja az adományozás és a szeretetadás volt. Az adományozást követően a kutyasétáltatás sem maradt el, illetve játékra is volt lehetőség. Székesi Marcell View all posts

Bővebben...