Megerőszakoltak egy magatehetetlen nőt Gyöngyös központjában – videó

Gyöngyös Fő terén, éjszaka erőszakoskodott egy magatehetetlen, földön
fekvő nővel egy férfi, aki tettéért akár több év börtönt is kaphat, amint a
rendőrség beazonosítja.

Április 2-án, az éjszaka közepén vették videóra azt a megbotránkoztató esetet,
amelyből kivehető, ahogy egy magatehetetlen nőt molesztál egy férfi.

Mivel a bűncselekmény egy szórakozóhely előtt történt, gyanúra adhat okot, hogy
a nő elkábult állapota valamilyen tudatmódosító szer hatásának volt köszönhető,
amit akár az italába is belekeverhettek.

A felvételből kivehető, amit azóta a Tények is megerősített, hogy az erőszak
közben többen is a helyszínen voltak, de valamiért senki sem segített a védtelen
áldozatnak.

Bár feljelentés nem történt az incidenssel kapcsolatban, a rendőrség nyomozást
kezdeményezett, melynek keretein belül a sértett nőt kihallgatták. Végül az
áldozat videóból is kivehető magatehetetlenségét a hatóságok felismerték, így
szexuális bűncselekmény elkövetése miatt indítottak eljárást.

Belföld Nógrád

Karambol történt Szendehelyen

Karambol miatt siettek a tűzoltók, a rendőrök és a mentők Szendehlyre, a 2-es főútra tegnap. Öszeütközött két személygépjármű kedden, a kora esti órákban Szendehelyen, a 2-es főúton. A ráfutásos baleset miatt a tűzoltókat, a rendőröket és a mentőket is riasztották. Az elől haladó autó még le tudott húzódni az úttestről, míg a hátulról beleütköző jármű… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld

Eltűnt egy 16 éves lány

A Várpalotai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki Horváth Eugénia tartózkodási helyéről vagy hollétéről bármilyen információval rendelkezik, hívja a 36(88)371-511-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a központi segélyhívók valamelyikén! Forrás: zsaruhirek.hu Kiemelt kép: zsaruhirek.hu Székesi Marcell View all posts

Bővebben...
Belföld Nógrád Salgótarján

Állatmenhelynek adakoztak a Mi Hazánk Ifjai

A Mi Hazánk Ifjai Nógrád és Pest vármegyei csapata Salgótarjánba látogatott a Mancs a Szívben Állatmenhelyre. A napjuk célja az adományozás és a szeretetadás volt. Az adományozást követően a kutyasétáltatás sem maradt el, illetve játékra is volt lehetőség. Székesi Marcell View all posts

Bővebben...