Nap: 2023. június 8.

Egyéb kategória Helyi Nógrád

Kézilabdacsarnokot adtak át csütörtökön Balassagyarmaton

Az eseményen Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta, a mintegy 1,2 milliárd forintból megépített 1700 négyzetméteres csarnok a harmadik abban a fejlesztési programban, amelyben 17 helyszínen épülnek hasonló létesítmények. Értékelni kell, hogy az ország ilyen nehéz időben is tud fejlődni, gyarapodni -hangsúlyozta. Azzal, hogy javulnak az infrastrukturális feltételek, a tömegsport erősítése mellett a szélesebb utánpótlás bázis kiépítésével […]

Továbbiak