Lángokban áll Franciaország, már több, mint ezer embert letartóztattak

A napokban Franciaország is átélheti azt a fejetlenséget és anarchiát, amiben az Egyesült Államoknak volt része a Black Lives Matter nevű, fehérellenes mozgalom által kirobbantott gyújtogatások és fosztogatások alatt, hiszen egy 17 éves algériai bűnöző rendőrök általi meggyilkolása akkora felháborodást váltott a liberális franciák és az ott élő migránsok körében, hogy a társadalmi stabilitás megkérdőjeleződött az országban.

A kiskorú Nahelt azért lőtte le egy rendőr egy közúti ellenőrzés során, mert a sebességkorlátokat messze túllépve, jogosítvány nélkül vezetett egy lengyel rendszámú Mercédeszt, és féltek, hogy elgázol egy járókelőt.

Mivel a fiatal fiú lelövése valóban rendőri túlkapásnak minősül, akkora felháborodást és tiltakozást váltott ki, hogy Emannuel Macron az Európai Uniós csúcsot otthagyva hazautazott Franciaországba, hogy válságtanácskozást hívjon össze.

A francia elnök azonnal elítélte az esetet, és együttérzését fejezete ki a lelőtt fiú hozzátartozói felé is.
,,Semmi nem igazolja egy fiatal halálát” – nyilatkozta.

A rendőr az ügyvédje elmondása alapján teljesen összetört, hiszen nem akart az áldozaton halálos sebet ejteni, hanem a lábára célzott, ám mivel meglökték, végül mellkasra talált a pisztollyal.

Óriási anarchia követte az incidenst.

Az eset utáni óriási felháborodás végig söpört Franciaország nagyobb városain, sok helyen fosztogatások, bolti rablások, gyújtogatások és komolyabb károkozások történtek, pont úgy, mint a fekete felsőbbrendűséget hirdető, erőszakos Black Lives Matter mozgalmak ideje alatt.

Bár a halálos lövést okozó rendőrt letartóztatták, és vizsgálatot indítottak ellene a hatóságok, egyelőre egyáltalán nem tűnik úgy, hogy csökkenne az erőszak.

Nanterre városában petárdákat hajítottak a rendőrökre, több francia városban is összecsaptak a rendőrök a tüntetőkkel, illetve egyéb helyeken is komolyabb támadásokat kellett elhárítania a rendőröknek.

A zavargások kezdete óta már több ezer ember ellen indítottak eljárást, vagy tartóztattak le, volt, hogy egy éjszaka alatt több, mint ezer embert fogtak el a hatóság emberei.

Az ország vezetői óckodnak attól, hogy a 2005-ös zavargások idejéhez hasonlóan szükségállapotot rendeljenek el, hiszen akkor olyan ellenállás alakulhatna ki, amiből akár több hétig is eltartana a rend helyreállítása.

Az, hogy a zavargásokat végül hogyan fogja tudni a francia vezetés kezelni, a jövő kérdése lehet, hiszen az országban tapasztalható elmigránsosodás hosszútávú negatív következményekkel, a bűnözés szélesebb körű terjedésével és további rendzavarásokkal járhatna.

Kiemelt kép: AFP/Philippe Lopez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Aktuális Belföld Közéleti

Mi Hazánk: Pénzbehajtó rendőrök?

Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom parlamenti képviselője egy kérdéssel fordult a Fideszhez: „Milyen utasítás alapján járnak el jogtalanul az intézkedő rendőrök?” A képviselő kifejtette kérdését dr. Pintér Sándor belügyminiszternek: „Több megkeresés is érkezett hozzám a megkülönböztető jelzést nem használó civilnek tűnő rendőrautók pénzbehajtási módszereivel kapcsolatban.” Hozzátette: „Ezekben a panaszokban konkrét eseteket írtak le törvénytisztelő […]

Továbbiak
Aktuális Egyéb kategória

A Mi Hazánk Ifjai a Lengyel Nagykövetség előtt tiltakozott

A lengyel-magyar barátság napja alkalmából tiltakozott a Mi Hazánk Ifjai a balliberális lengyel kormány történelemhamisítása ellen a Lengyel Nagykövetség előtt. Binder Csaba (a Mi Hazánk Ifjai elnöke) elmondta: „A lengyel fiatalok nemzeti öntudatát tönkretevő tantervvel állt elő a nemrég felállt lengyel balliberális kormány. Olyan történelmi tényeket színeztek át, amelyek nagyon fontos és meghatározó részei voltak […]

Továbbiak
Belföld Közéleti

EP-jelölt lett a Mi Hazánk Ifjai egyik alelnöke

A fiatalság európai szinten harcol az ellenség, a globalista elnyomók ellen! Binder Csaba (a Mi Hazánk Ifjai elnöke): „Orosz Patrik, a Mi Hazánk Ifjai alelnöke fogja képviselni a nemzeti érzelmű fiatalokat a Mi Hazánk EP-listáján. Patrik az Ifjak külügyi kapcsolataiért felel, így számos ország ifjúsági szervezetével van napi kapcsolatban. Reméljük, minél több fiatal fog ráébredni, […]

Továbbiak