Majdnem rekordalacsony a munkanélküliek száma Heves vármegyében

Országos szinten is mélyponton az álláskeresés, Heves vármegyében még egy kicsivel a rekord felett állnak.

2023 júniusában a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatbázisában az álláskeresők száma 224,2 ezer volt, ami körülbelül hatezer fővel kevesebb az előző évi adatokhoz képest. Ezek alapján elmondható, hogy a nyilvántartás működése óta még nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség hazánkban.

Hevesben körülbelül tízezer az állástalanok száma, ennél kevesebbet legutóbb csak 2018-ban mértek. Ennek az oka leginkább a hazai kivándorlás, a nyugdíjba vonulás, a népességcsökkenés és az új munkahelyek létrejötte.

Az előző hónaphoz képest kétszáz fővel fogyott a munkanélküliek száma Hevesben, így a tavalyihoz képest 642 fővel lettek kevesebben az állástalanok.

A vizsgált hónapban a legalább általános iskolát végzettek körülbelül 93 ezres létszáma a munkanélküliek 41,6 százalékát tette ki. A bejelentettek között a szakképzettséggel nem rendelkezők aránya 30,5 százalékos volt, ami 35,6 százalékkal Hevesben volt az egyik legmagasabb Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye mellett.

Júniusban az ország területén közel 130 ezer munkanélküli volt jogosult anyagi ellátásra, ezek közül majdnem 61 százalék álláskeresési ellátásban, 39,3 százaléka szociális támogatásban részesült. Heves vármegyében közel hatezer ember kapott valamilyen formában pénzbeli ellátást.

A vármegye nagyobb városainak tekintetében Egerben 1142 db, Gyöngyösön 659 db, Hatvanban 584 db, Hevesen 520 db, Füzesabonyban pedig 177 db munkanélküli lett bejelentve, és további kisebb településeken is meghaladta a kétszázat a munkanélküliek száma.

A vármegye huszonhárom falujában a 10 százalékot haladta meg a munkanélküliség, Terpes és Tarnaleleszen településeken pedig a 20 százalékot ugrotta. A nagyobb településeken, többek között Egerben, Gyöngyösön és Füzesabonyban már megközelítette a 4 százalékot, de Hevesen már kerekítve elérte a 8,5 százalékot.

Egyéb kategória

 A Prónay-kilátó ideiglenesen nem látogatható

Az Ipoly Erdő Zrt. tájékoztatást adott ki közösségi oldalán, mely szerint 2026.10. 07-től a hónap végéig ideiglenesen lezárják a Prónay-kilátót karbantartási munkálatok végzése céljából. Az Ipoly Erdő Zrt. arra kéri a kirándulókat és természetjárókat ebben az időszakban nem közelítsék meg a munkaterületet. Az erdészet ebben az időszakban a kilátó faszerkezet festésének felújítását végzi, amely az… Bővebben

Bővebben...
Egyéb kategória

Tíz csodás kilátó versenyben az Év Kilátója címért

Az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ hetedik alkalommal hirdeti meg az év kilátója pályázatot. A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a természetjárás és természeti értékek fontosságára. A természetjárók szavazni az Év Kilátója címre 2026.09.28. éjfélig tudnak az Aktív Kalandor oldalán. „Az Év Kilátója felhívás nem titkolt célja, hogy minél többen induljanak el otthonról, és ostromolják… Bővebben

Bővebben...
Egyéb kategória

Újra látogatható a  Prónay-kilátó

A napokban az Ipoly-völgyi Különleges Mentők lódarazsak jelenlétére hívták fel a figyelmet a Prónay-kilátónál, amely kedvelt túrázó és kirándulóhely. Több esetben is támadtak meg túrázókat, így mentők bevonására is szükség volt olvasható közleményükben. Jelenleg újra látogatható a kilátó, az Ipoly Erdő Zrt. elhárította a kilátóba fészkelt, veszélyt jelentő lódarazsakat. A napokban az Ipoly-völgyi Különleges Mentők… Bővebben

Bővebben...