Irigy Hónaljmiriggyel erősít a mátraderecskei Palóc Párnafesztivál

Idén augusztus 26-án immáron tizenhatodik alkalommal rendezik meg a mátraderecskei Palóc Párnafesztivált, mellyel a helyi hagyományokat és a jókedvet hivatottak a helyiek megőrizni.

A esemény a mátraderecskei Népművészeti Házban veszi kezdetét délelőtt 10 órakor a Palóc örökség elnevezésű kiállítás felkonferálásával, melyet követően kézműves foglalkozásokon való részvételre is lehetőség lesz.

A délelőtti órákban már ételeket is kezdenek készíteni, amikkel az odalátogató érdeklődőket kívánják meglepni azok, akik a hagyományos palóc ételekből szeretnének kóstolót adni a turistáknak és a helyieknek.

Délután kettő órától egy felvonulás is kezdetét fogja venni, ahol népviseletbe öltözött asszonyok és gyermekek fognak ünnepelni, ezzel bemutatva a helyi kultúra sokszínűségét és páratlanságát.

Három órától néptáncosok is fellépnek, melyet követően Forgó Gábor polgármester mond beszédet.

Este hat órától könnyűzenei programokon és koncerteken is részt lehet venni, hiszen a rendezvényen fellép a ReBoAnZsó és az Aposztréfa, majd este nyolc órától az Irigy Hónaljmirigy is színpadra lép.

kiemelt kép: Kékes Online

Egyéb kategória

 A Prónay-kilátó ideiglenesen nem látogatható

Az Ipoly Erdő Zrt. tájékoztatást adott ki közösségi oldalán, mely szerint 2026.10. 07-től a hónap végéig ideiglenesen lezárják a Prónay-kilátót karbantartási munkálatok végzése céljából. Az Ipoly Erdő Zrt. arra kéri a kirándulókat és természetjárókat ebben az időszakban nem közelítsék meg a munkaterületet. Az erdészet ebben az időszakban a kilátó faszerkezet festésének felújítását végzi, amely az… Bővebben

Bővebben...
Egyéb kategória

Tíz csodás kilátó versenyben az Év Kilátója címért

Az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ hetedik alkalommal hirdeti meg az év kilátója pályázatot. A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a természetjárás és természeti értékek fontosságára. A természetjárók szavazni az Év Kilátója címre 2026.09.28. éjfélig tudnak az Aktív Kalandor oldalán. „Az Év Kilátója felhívás nem titkolt célja, hogy minél többen induljanak el otthonról, és ostromolják… Bővebben

Bővebben...
Egyéb kategória

Újra látogatható a  Prónay-kilátó

A napokban az Ipoly-völgyi Különleges Mentők lódarazsak jelenlétére hívták fel a figyelmet a Prónay-kilátónál, amely kedvelt túrázó és kirándulóhely. Több esetben is támadtak meg túrázókat, így mentők bevonására is szükség volt olvasható közleményükben. Jelenleg újra látogatható a kilátó, az Ipoly Erdő Zrt. elhárította a kilátóba fészkelt, veszélyt jelentő lódarazsakat. A napokban az Ipoly-völgyi Különleges Mentők… Bővebben

Bővebben...