Szombaton teljes útlezárás mellet helyszíneltek a rendőrök a 33-as főútnál, miután egy idős házaspár és a 4 éves kisunokájuk áldozatául esett egy részeg sofőrnek. Azóta kiderült, hogy a balesetben a nagypapa tragikusan életét vesztette.
Korábban a rendőrség közleményéből arról kaphattunk tájékoztatást, hogy a 33-as főút Besenyőtelek és Dormánd között elhelyezkedő szakaszán délután fél öt körül durva karambol történt, amiben négy személygépjármű szenvedett komoly balesetet, miután egy ittas állapotban vezető sofőr beléjük hajtott.
A szerencsétlenséget követően a rendőrség teljesen lezárta a főutat, amiről Soltész Bálint, a Heves Vármegyei Rendőrfőkapitányság sajtóreferense adott tájékoztatást.
A Heves Vármegyei Hírportálnak nyilatkozva Deutsch Ákos Heves vármegyei vezető mentőtiszt elmondta, hogy a baleset miatt valaki életét vesztette, és hárman súlyos sérülést szenvedtek, míg egy fő könnyebben sérült.
A helyszínre több mentőegység és egy mentőhelikopter is kiment, majd a sérültek ellátását követően eltakarították a törmelékeket is.
Később pontosabb részletek is kiderültek a balesetet okozó körülményekről, hiszen a Tények.hu derítette ki, hogy mi állt a tragédia mögött:
Részeg sofőr miatt halt meg egy 48 éves férfi Besenyőteleknél. Feleségével és 4 éves unokájával utaztak, amikor a részeg autós szemből áttért a sávjukba, ahol először egy másik kocsinak ütközött, majd frontálisan nekicsapódott a család autójának, végül pedig még egy kocsi beléjük rohant. A balesetben az áldozaton kívül négyen sérültek meg, a férfi családját sokkolta a tragédia – írták.
Az esetről videó is felkerült, amely nyilvánosan is elérhető a Tények által:
Fontos az, hogy folyamatosan fokozott figyelemmel és éberen vezessünk az utakon, hiszen sajnos továbbra is igen gyakran fordulnak elő halálos kimenetelű karambolok és balesetek Magyarországon területén is.
Hazánkban az ittas állapotban való vezetés nem véletlenül tiltott műfaj, lebukás esetén vezetéstől való eltiltásra, súlyosságtól függően 1 hónaptól egészen 10 évig terjedő szabadságvesztésre, illetve többszázezer forintos pénzbüntetésre is számíthatunk, de a legnagyobb büntetést a lelkiismeret-furdalás okozhatja abban az esetben, ha miattunk vesztette valaki az életét az utakon.
kiemelt kép: Tények.hu