Pár perc különbséggel két baleset is történt az M3-ason, ráadásul majdnem egymás mellett

Péntek délután pár perc különbséggel két baleset is történt az M3-ason.

Három személyautó karambolozott az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán, Szihalom közelében. A műszaki mentést végző mezőkövesdi hivatásos tűzoltóság áramtalanította a járműveket. A mentők is megérkeztek a baleset helyszínére, ahol egy sávon halad a forgalom – adta közre a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága.

A rendőrség közleményének alapján az M3-as autópálya Nyíregyháza felé haladó szakaszának 121-es kilométerén, péntek késő délután, 17 óra 24 perckor négy személygépjármű ütközött össze, majd azt követően a 119-es kilométernél további két autó is összement egymással. A karambolokban összesen 5 személy sérült meg, akiket később a mentősök elláttak.

Az autópálya egyik szakaszát a rendőrség lezárta, ami miatt kisebb torlódás alakult ki.

Egyéb kategória

Idén 7. alkalommal kerül megrendezésre a KÉKTÚRÁZÁS napja

A Magyar Természetjáró Szövetség 2026.10.10-én rendezi meg 7. alkalommal a KÉKTÚRÁZÁS napját. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni szeptember.09-én 9:00 órától lehet. A túrára több ezer túrázót várnak, ahol 1 nap alatt 143 túracsoport indul útnak és járja végig közösen a KÉKTÚRA 2600 kilométeres teljes útvonalát. Érdemes időben kiválasztani a túra szakaszát, hiszen 50… Bővebben

Bővebben...
Egyéb kategória Nógrád

Ritka madárfaj jelent meg Nógrád megyében

MME Nógrád Megyei Helyi Csoportjának szakemberei új madárfaj előfordulására hívták fel a figyelmet! A faj főként tengerpartokon fordul elő, eddig még Nógrád megyében soha nem figyelték meg. A MME közösségi oldalán arról számolt be, hogy egy igazi ritkaság a kőforgató (Arenaria interpres) egy példánya jelent meg a Maconkai-víztározón. A víztározó vízszintje erősen lecsökkent az aszály… Bővebben

Bővebben...
Belföld Egyéb kategória

 A Pilis-tetőn új tanösvény és panorámapont kerül átadásra hamarosan

Egy fejlesztésnek köszönhetően a Pilis-tetőn új pallósoros tanösvény és panorámapont került kialakításra, amelynek hátterében egy ritka növényfaj a magyarföldi husáng védelme áll – számolt be a Turista Magazin a honlapján. A hivatalos átadás még várat magára a Pilisi Parkerdő részéről, hiszen a tanösvény táblái még készítés alatt vannak és kihelyezésük várhatóan szeptemberben fog megtörténni, derült… Bővebben

Bővebben...