Döbbenet: puskát vittek egy balatonföldvári iskolába, el is dördült a fegyver!

Végzetes tragédia is történhetett volna egy iskola pályaorientációs napján Balatonföldváron. Csak a szerencsén múlt, hogy nem sérült meg senki.

A hetedikesek osztályában éppen az egyik diák édesapja tartott előadást, aki történetesen vadász volt.

A férfi elvitte a puskáját és a hozzá való töltényeket is, hogy megmutassa a diákoknak.

A töltött fegyver a gyerekekhez került, és végül el is dördült.

Egy szülő szerint a férfi tehet róla, hogy elsült a fegyver, hiszen a gyerekek nem gondolhatták, hogy a puska töltve van.

A szülő elmesélte a b. hírportálnak: „Amikor én mentem a kisiskolás gyerekemért, akkor egy rendőr várta a helyszínelőket, és ott volt a vadász is, aki pont a mi osztályunkban is tartott előadást.

Úgy tudom, hogy az egyik gyereknek sikerült megtöltenie a fegyvert, majd meghúzták a ravaszt. Annyi szerencséjük volt csak, hogy az ablak irányába nézett a puska! Simán lelőhették volna egymást vele.”

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette a történteket, és az esettel kapcsolatban eljárást indítottak.

Kiemelt kép: portfolio.hu

Aktuális

Kurta-furcsa igazgatóváltás Balassagyarmaton (2.) – „Hülyét csináltak a tantestületből!”

A címben idézett mondat annak idején néhai Urbán Árpád szájából hangzott el, és annak igazolására szedtük elő az archívumból, hogy bizonyítsuk, nem a mostani az első eset, amikor nagy vihart kavart egy igazgatóváltás a balassagyarmati Dózsa iskolában. A múltidézésben az első történet éppen huszonöt esztendeje játszódott, amikor 2000. júniusának végén az akkor még önkormányzati fenntartású… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Szolgáltatóközpont lesz a szecessziós Áninger-házból Balassagyarmaton

A Terület – és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében 600 millió forintot nyert el a közelmúltban Balassagyarmat önkormányzata egy nonprofit szolgáltatóház kialakítására. A helyszín a városban Áninger-házként ismert épület lesz a Palóc liget bejáratánál. Az Ipoly-parti település egyik ékességének számított annak idején, több, mint száz évvel ezelőtt a Bajcsy (egykori Scitovszky) utcában lévő villasoron, a… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Kurta-furcsa igazgatóváltás Balassagyarmaton (1.) – Központ(i) parancsok és a rendszer fonákságai

A Balassagyarmati Tankerületi Központ területén működő négy intézményben történt vezetőváltás a nyár elején. Ezek közül a Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskolában az eddigi igazgató, Szabó Csaba helyett Dudásné Hangonyi Juditot nevezte ki a köznevelésért felelős belügyminiszter (!), aki eddig a Nőtincsi (!) Általános Iskola irányításáért felelt. Most induló sorozatunkban igyekszünk feltárni a hátteret, milyen fejlemények… Bővebben

Bővebben...