Salgótarjánban annyira nem is Fideszellenes a Nép Pártján

Salgótarjánban a Nép Pártján annyira nem is Fideszellenes, különös tekintettel arra, hogy a jelenlegi polgármesterjelöltjük, Rákos Tamás 2019-ben még a Fidesznek kampányolt.

Mondják, hogy fejétől bűzlik a hal. Hiába, hogy Jakab Péter a Parlamentben visszataszító kocsmastílusban, habzó szájjal szidja a kormányt, a háttérben már közel sem ilyen visszautasító. A hitelesség példaképét nagy szeretettel játszó Jakab úgy néz ki, hogy annyira híján van az embereknek, hogy a Fidesztől kell „kölcsön vennie” a jelöltjeit.

Rákos Tamás pálfordulása még Magyar Pétert is felülmúlja. A „panem et circenses” avagy cirkuszt kenyeret mondás új időkben új értelmet nyer. A cirkusz kapuját áttörve a műsor a politika porondján folytatódik. A műsort manapság nagy fordulatokat megejtő politikusok szolgáltatják.

A salgótarjáni eset pedig ennek a műsornak a része.

Na de a dolog szépsége mégis az, hogy a Fideszből nemrégiben kirúgott Rákos Tamás szóváltásba keveredett Facebookon Sági Balázzsal. Sági egy Fideszes rendezvényről posztolt, ami alá a Nép Pártján polgármesterjelöltje kommentelt is. Melyre Sági válasza a következő volt: „Tamás Rákos inkább igazolj ide és lehet, hogy 200nál több szavazatod lesz. Imádlak, de rossz térfélen vagy!”

Az alábbi képen látható az egész „beszélgetés”:

Ha tetszett a cikk, kövessen minket Facebookon és olvasson tovább!

Aktuális

Emléktáblát állítottak id. vitéz Dobó József tiszteletére

Előbb a fiú, most pedig az apa kapott emléktáblát a Hétvezér utcai családi ház falán Balassagyarmaton. Ifj. vitéz Dobó József után id. vitéz Dobó József tiszteletét foglalták márványba az Ipoly-parti városban. Hat esztendővel ezelőtt, az október 23-i városi ünnepségek keretében avatták fel a balassagyarmati Hétvezér és Trikál utcák találkozásánál található sarokház falán ifj. vitéz Dobó… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld

Nem lesz napos idő március 15-én

Borult, esős és szeles idő várható a nemzeti ünnepnapon. A koponyeg.hu előrejelzése szerint eleinte inkább hazánk észak-nyugati felén, délután pedig még több területre kiterjed majd esővel, záporesővel. Az északnyugati irányba forduló szél egyre inkább megélénkül. A hőmérséklet mindössze 6 és 12 fok között alakul. Kiemelt kép: Székesi Marcell Összes cikk

Bővebben...
Aktuális

Hazafisággal vegyített szabadságszeretet vezérelte a forradalmár elődöket

Ebben az esztendőben Nagyoroszit választotta – mint kiderült, Balla Mihály honatya javaslatára – a Nógrád Vármegyei Közgyűlés a március tizenötödikei nemzeti ünnepet köszöntő központi rendezvénye helyszínéül. A Pálfalvi Nándor Művelődési Házba – volt HEMO épülete – szervezett eseményt megelőzően az intézmény előterében található parkban felállított 1848-as emlékműnél koszorúztak a résztvevők. Az ünnepség során – amelyen… Bővebben

Bővebben...