Fokozatosan szépül meg Patak központja

Lépésről-lépésre tervezi a faluközpont megszépítését Patak önkormányzata.

Fekete Tibor, a község polgármestere portálunk érdeklődésére elmondta, a település centrumában lévő hármas kereszteződés területére összpontosítanak a rendezési tevékenységgel.

Ennek első fejleményeként a Balassagyarmat irányába eső autóbusz-megálló környéke újult meg. Itt alakították ki a vitrines kiállítóteret, ahol az év nagyobb ünnepeihez, fordulópontjaihoz igazodva rendezik be a kis házikót. Ottjártunk alkalmával éppen az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódó installációt tekinthettek meg az érdeklődők, amit hamarosan majd az adventi és a karácsonyi készülődés vált fel. Az épület előtt pihenőpadokkal kiegészített parkot is létesítettek.

A faluközpont kis házikójában a jelesebb ünnepnapokhoz igazodva alakítják ki a berendezést (Fotó: H.H.)

A polgármester hozzátette, az ellenkező oldalon, a polgármesteri hivatalhoz és az orvosi rendelőhöz vezető „ipszilon” kereszteződésben helyezik el hamarosan a nagyméretű „Patak” feliratot, ez egyre népszerűbb az egész országban, például Rétságon is látható hasonló a 2-es főút bevezető szakaszánál. Itt a kereszt szomszédsága civil kezdeményezés által szépül meg.

A harmadik új vívmány a községháza előterében felépített Trianon-emlékhely. Ez szintén magánemberi ötlet révén készült el, és a hivatalos avatóját november 27-én tartják magas rangú közéleti személyiségek jelenlétében.

Helyi

Szombaton nyitja kapuit Rétságon a városi piac

Hosszadalmas cifra hercehurca és kacskaringós kalamajka után április 5-én, szombaton végre megnyitja kapuit Rétságon a városi piac. Közel tíz évvel ezelőtt nyerte el Rétság önkormányzata a Zöld Város Programban a mintegy félmilliárd forintos központi támogatást, amelyben több közterületi felület megújítása mellett a városi piac teljes korszerűsítése szerepelt. A kivitelezési folyamatok megindultak, eleinte még jó ütemben… Bővebben

Bővebben...
Helyi

Engedélyezték Berkenyén a házi zöldhulladék-égetést, a háziorvos már tiltakozik

Kísérleti jelleggel engedélyezte tavasszal Berkenye önkormányzata a kerti zöldhulladék házi elégetését. A képviselő-testület rendelete ellen a község háziorvosa nyílt levélben tiltakozott. Berkenye önkormányzatának facebook-oldalán jelent meg nemrégiben, hogy a március 24-i képviselő-testületi ülésen született határozat értelmében kísérleti jelleggel elfogadta a kerti avar – és zöldhulladék égetéséről szóló rendeletet. A German József polgármester és Ciuleacné Drajkó… Bővebben

Bővebben...
Helyi

Már készülnek Berkenyén a vérszilvafák virágzására

Már csak pár hét és pompás színekben virítanak a vérszilvafák a Berkenyére vezető bekötőút mentén. A faluban lelkesen készülnek a várhatóan szépszámú vendégsereg fogadására. Néhány évvel ezelőtt a község önkormányzata szabályos fesztivált szervezett a vérszilvafák virágzásának tetőpontjára, ám a házigazdák szerencsétlenségére épp akkoriban fordult kedvezőtlenebbre, esősre és hűvösre az időjárás, ami alaposan átformálta az előzetes… Bővebben

Bővebben...