Nem csak állagmegóvással folytatódhat idén a nógrádi vár rekonstrukciója

Biztató hírekkel indult az új esztendő a nógrádi vár felújításának ügyében. Gyönyörű vidékünk egyik jelképe jelenleg nem látogatható, de a tervek szerint 2025-ben mindenképpen folytatódik az erődítmény rekonstrukciója.

Dávid Barbara, a történelmi emlékhely aljában elterülő község polgármestere január 3-án tette közzé értesítését a facebook-on, miszerint az önkormányzathoz újabb tájékoztatás érkezett a tulajdonosi jogokat birtokló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től. Ez tartalmazza a továbbiakban elvégzendő korszerűsítési munkálatok részletes tervdokumentációját, amelyből kiviláglik a majdani felújítás menete. Ezek keretében több mint ezer négyzetméteres falrészt vizsgálnak át a statikai szakemberek, illetve közel háromszázötven négyzetméteren történik meg a növényzet gyérítése a falakon belül és azok körzetében. További ötven négyzetméteres szakaszon aláfalazást is végeznek. Ugyancsak örömhírként közölte a polgármester, hogy az MNV Zrt. immár konkrét kapcsolattartó személyeket is kijelölt, akik rendszeresen értesítik a fejleményekről az önkormányzatot, és az esetleges észrevételeket is befogadják, ezzel jóval felgyorsulhat a két fél közötti, korábban akadozó információáramlás.

Az érintettek remélik, hamarosan ismét megrendezhetik a nagy népszerűségnek örvendő várjátékokat (Fotó: archiv – H.H.)

Dávid Barbara tájékoztatásával párhuzamosan, a Nógrádi vár című facebook-csoport is megosztást közölt, amiben leszögezték, minden eddiginél többen választották az egy százalékos adókedvezmény jutalmazottjaként az alapítványukat, ami elegendő forrást biztosít arra, hogy maguk is beindítsák a felújítási projektjüket. Az elképzelések szerint az elkövetkező években – természetesen az MNV Zrt.-vel egyetértésben – a befolyt összegekből az Oltalom-bástya két lőrését újítanák meg, kibontva a korábban elfalazott keleti irányú lőrést, a nyugatit pedig visszafalaznák. Hosszabb távon az egykori ágyúteremben egy apróbb kiállítást is létrehoznának, amiben a leendő látogatók számára első ízben tárulna fel a helyszínen a vár történelme.

Amennyiben a tervek megvalósulnak, és az MNV Zrt. malmai is kellő ütemben őrölnek, igen rövid időn belül idegenforgalmi szempontból is újra méltó ékessége lehet nem a településnek, de egész Palócföldnek a nevezetes erődítmény.

Aktuális Közéleti Politika Történelmi

Eljött a multikulturalizmus bukása?

„Dávid is legyőzte Góliátot.” – Toroczkai László Az „Elérkezett az identitás alkonya?” című cikkünkben felsorolásra került az a három fő identitás, melyeket a 21. században nyaktiló alá kényszerítettek: erkölcsi, nemzeti, nemi. Boncolgassuk kicsit a nemzeti identitás kérdését! Növekvő bevándorlás, növekvő kivándorlás, a nemzeti identitás felszámolása, a nyugati civilizáció alkonya. Bizonyos szempontból félreérthető a cím, amennyiben nem… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Vádat emeltek egy iskolaőr ellen Poroszlóban

Iskolaőr bántalmazott egy 9 éves kisfiút egy általános iskolában. A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy poroszlói férfi ellen, aki a vád szerint bántalmazott egy harmadik osztályos, 9 éves kisfiút az általános iskolában. A vádirat szerint az iskolaőr a gyermek tarkóját megragadva arccal a folyosó padlójára lökte az iskola folyosóján. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést, pártfogó… Bővebben

Bővebben...
Agrár Aktuális

Van-e jövője a kullogó vidéknek?

Vidékfejlesztés, mezőgazdasági reformok, infrastruktúrastabilizáció, konzervatív zöldpolitika. Aki minimálisan tisztában van a történelemmel, egy kósza mosollyal nyugtázza azt az igencsak alaptalan kijelentést, miszerint: „környezetvédő csak baloldali lehet”. De ha jobban belegondolunk, ez inkább tragikus, mintsem megmosolyogtató. Minden, ami valaha a természet és a Föld bolygó ellen vétett cselekedetnek minősült az egyetemes történelem során, az Ipari Forradalmi… Bővebben

Bővebben...