Járvány van. Mást sem hallani manapság a médiában, hogy országszerte egyre több a megbetegedés, döntő arányában azért influenza, vagy erősebb nátha és csak elenyésző esetben COVID, de azért nem árt az óvatosság, amint ezt bizonyítják a kórházi osztályok látogatási tilalmai. A közvetlen ismerősi körben még nem találkoztam olyan személlyel, akit akár csak néhány napig is legyűrt volna a kór, de az autóbuszon, az élelmiszerboltban rendre találkozom olyan emberekkel, akik védőmaszkot viselnek.
Szerencsés fickónak tarthatom magam, és most ennek megerősítéseként bőven rojtosra kopoghatnám az íróasztalom alsó fedelét, de engem hosszú évek óta nem kap el semmifajta légúti betegség sem. Pedig folyamatosan kerékpározom, a legcudarabb téli napokon is, mégis, néhány nagyobb orrfújás kivételével nem érzem magamon a nátha hatásait, és közel öt éve, a világvírus berobbanásakor is maradtam két lábbal a talpamon. Lehet, az immunrendszerem ilyen erős, vagy más genetikai okok húzódnak meg a háttérben, utoljára talán akkor nyomtam több napig az ágyat, amikor egy fránya gyomorrontás döntött le.
Önszántamból akkor be sem oltottam volna magam, de hát a cég, ahol dolgoztam, megkövetelte a vakcinás „szurit”, mondtam is a dokinak, makkegészségesnek érzem magam, de hát a parancs az parancs. Igaz, az oltás mellékhatásaival sem szembesültem, és sajnálattal hallottam-olvastam, mennyi ismerősöm került kórházba, vagy halt is bele a fertőzésbe.
Őszintén remélem, csupán néhány hétig tart most csak ez a járvány, és ahogy megcsap bennünket az első tavaszi illatfelhő, a kór is sietve távozik a körünkből, mindenfajta kijárási korlátozás nélkül.
