Továbbra is biztosítaná a lakossági kedvezményeket Rétság önkormányzata

Nógrád vármegye járási székhelyei közül talán Rétság biztosítja a legszélesebb körű lakossági kedvezményeket. Ezt a gyakorlatot idén is folytatni szeretné a település önkormányzata, de természetesen minden a költségvetés állapotaitól függ.

Portálunk érdeklődésére Mezőfi Zoltán, a város polgármestere elmondta, már szorgosan állítják össze az idei költségvetés csomagját, amit majd a februári ülésén fogad el a képviselő-testület. Annyi már bizonyos, hogy az önkormányzat által működtetett intézmények száma bővült, hiszen a járóbeteg szakellátó központ fenntartása a törvényi rendelkezések szerint az önkormányzat hatáskörébe került – pontosabban együttesen tizenhét környékbeli település társulásának felügyletébe, ám nagyságrendileg ebből a legnagyobb, szinte teljes mértékű rész a járási székhelyt terheli. Ez természetesen plusz pénzügyi források előteremtését és átcsoportosítását igényli, de a számítások szerint semmi fennakadás nem lesz a feladatbővülés következtében.

Rétságon igen széleskörűek a lakossági kedvezmények

A polgármester kitért még arra, hogy továbbra is szeretnék a lehető legteljesebb mértékű kedvezményes kört nyújtani a lakosságnak. A kommunális adó befizetésétől már mentesültek a Rétságon élő emberek, miként a hulladékszállítás sem kerül egyetlen forintjukba sem, illetve az időszakos kedvezmények és alkalmi juttatások gyakorlatát sem akarják feladni a jövőben, ám ennek részletei csak a költségvetés elfogadását követően derülnek ki.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...