Befejeződött Felsőpetényben a községháza korszerűsítése

Már csak apró javítási munkálatok maradtak hátra Felsőpetényben a polgármesteri hivatal korszerűsítése során. Erről, valamint a 2025-ös esztendő fontosabb önkormányzati feladatairól számolt be portálunk felkérésére Laczkovszki Zsolt, a nyugat-nógrádi község polgármestere.

A faluvezető elmondta, ebben az évben a legfontosabb cél a településen található régi kőboltozatos híd felújítása, mivel az elmúlt időszakban eléggé erősen kimosta az alapját a víz. A felújítás megközelítőleg százmillió forintba kerül, de nélkülözhetetlen a kivitelezés, mert ha a híd nem alkalmas a közlekedésre, akkor a község ezen a részén szinte megbénul az élet, mivel a lakosság számára nincs más alternatív átjárási lehetőség, illetve a környező mezőgazdasági földterületek is ezen keresztül közelíthetőek meg. Ebben az ügyben feltétlenül számítanak kormányzati támogatásra, mert önerőből képtelenség előteremteni a munkálatokhoz kellő pénzösszeget.

Laczkovszki Zsolt hozzátette, a Magyar Falu Programban lényegében befejeződött a polgármesteri hivatal korszerűsítése, az irodákat már benépesítették a munkatársak, csak apró kiegészítések hiányoznak a teljességhez. A Palóc Hírnöknek kifejtette még, hogy több utca burkolata új aszfaltréteget kapott a közelmúltban egy TOP Plusz-projekt részeként, míg a helyi szlovák nemzetiségi önkormányzat sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Program keretében két nagy teljesítményű hűtő-fűtő klíma berendezés beszerzésére a művelődési házba. Az épületben ugyancsak központi támogatásból indulhat meg rövidesen a mellékhelyiségek új villamos hálózatának kiépítése, valamint a nyílászárók cseréje. Hasonlóképpen elengedhetetlen lenne a teljes tetőszerkezet cseréje, a homlokzat megszépítése és az energetikai korszerűsítés, de ez további pályázati támogatás függvénye.

A polgármesteri hivatal korszerűsítése lényegében befejeződött

A polgármester a tervek között ecsetelte a kínálkozó pályázati lehetőségeket, amelyek közül a mellékutcák burkolati felújítását célozzák meg, míg a Leader keretében az orvosi rendelőnél szeretnének több ponton fejleszteni.

Aktuális Nógrád

Miért kellene visszavonulnia Balla Mihálynak?

Bár matematikailag még nem biztos, gyakorlatilag különösebb kockázat nélkül kijelenthető, hogy Balla Mihály nyerte a vasárnapi választást, a Balassagyarmat központú nyugat-nógrádi választókörzetben, így az elkövetkező négy évben ő képviselheti egyéniben a térséget Magyarország Parlamentjében. A Fidesz nagyarányú vereségét követő két-három napban sorra jelentek meg az egyes kommentek, hozzászólások és vélemények arról, hogy Balla Mihály jobban… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Választási nap(ló) – 7. rész: A számok tükrében

Most, hogy már kettőt aludtunk a vasárnapi nagy izgalmakra, és némiképp lecsillapodtak a választásnapi kedélyek, elég idő maradt arra, hogy a számok tükrében is áttekintsünk, miként alakultak a Nógrád vármegyei 2. számú körzetben az egyes településen a részvételi arányok és az állampolgári voksok. Első megközelítési pontunk a választási arány. Nyugat-Nógrád ebben a tekintetben az országos… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Választási nap(ló) – 6. rész: Dócs Dávid lett a Mi Hazánk második legjobbja

A rendszerváltást követő magyar demokrácia történetében a legnagyobb részvételi arányú országgyűlési választás zajlott április 12-én hazánkban. A Tisza Párt „agyonnyerte” magát, a Fidesz csúfosan megbukott, míg a Mi Hazánk Mozgalom sportnyelven szólva „hozta a kötelezőt”. Vasárnap este nagyon „nyüzsgött” Balassagyarmat. Három helyszínen is volt eredményváró rendezvény, a fideszes gárda a megyeházán, a Tisza szimpatizánsai a… Bővebben

Bővebben...