Indul a próbaüzem az új szécsényi tanuszodában

Balassagyarmat és Rétság után, Nyugat-Nógrádban immár a harmadik új tanuszoda nyitja meg hamarosan a kapuit. A szécsényi létesítményben február 13-án indul a próbaüzem.

Négy esztendeje kezdődött meg az építkezés Szécsényben, a város nyugati szélén található sportkombinát területén, a labdarúgó pálya szomszédságában a Liget Uszodánál. A munkálatok azonban, ahogy azt megtapasztaltuk korábban Balassagyarmaton és Rétságon is, igen lassan haladtak, a folyamatok elé különböző akadályok gördültek, mígnem most elérkezik a várva várt pillanat és a nagyközönség igénybe veheti a település új szabadidős – és sport létesítményét.

A facebook-on nemrégiben megjelent tájékoztatás szerint a szerdai hivatalos megnyitót-átadást követően február 13-tól indul az uszoda terheléses próbaüzeme, amely alatt az előre leegyeztetett csoportok mellett már a lakosság is igénybe veheti a szolgáltatásokat.

A szécsényi tanuszoda is szabvány tervek szerint készült, megszólalásig ugyanúgy néz ki, mint a gyarmati vagy a rétsági

A terheléses próbaüzem idején hétfőtől csütörtökig reggel 8 órától délután 16.30-ig, míg pénteként 8-14 óra között várják a kikapcsolódni, szórakozni, lubickolni, úszni vágyó szécsényieket és környékbelieket, illetve természetesen megkezdődik az oktatási intézmények diákjai számára az úszásoktatás is. A próbaüzem alatt kedvezményes díjjal merülhetnek el az emberek a medencékben: a felnőtt jegy alkalmanként 760 forint, a diák – és nyugdíjas 550, míg a három-hat éves gyermekek számára 200 forint.

Aktuális Belföld Nógrád

Megfenyegetett és kirabolt egy kisfiút egy visszaeső bűnöző

Gyermek sérelmére elkövetett utcai bűncselekmény miatt rendelt el letartóztatást a bíróság Nógrád vármegyében. A rabló egy 11 éves kisfiútól kért pénzt, követte, majd megfenyegette Szécsény belvárosában, hogy ellopjon tőle 1000 forintot. A rendőrök rövid időn belül elfogták. A bíróság a bűnismétlés veszélye miatt elrendelte a 26 éves férfi letartóztatását. A Balassagyarmati Törvényszék tájékoztatása szerint a… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Pusztító tűz söpört végig a Tisza-tónál szerdán

11 település tűzoltói küzdöttek a tűz ellen! A 33-as főút közelében, Tiszafüred és Kócsújfalu között nagy területen ütött ki tűz szerda délután. A Hortobágyi Nemzeti Park területére összesen 11 település tűzoltói érkeztek a lángok megfékezése érdekében. Az első becslések szerint 30-40 hektáron égett a vegetáció. A lángok legelőt, nyári szállást, szarvasmarhákat veszélyeztettek. Az állattartó telepet… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld

Fémdarabok kerülhettek a Nutella Muffin-ba, visszahívták a terméket

A fogyasztók biztonsága érdekében időről-időre szükségessé válhat egy-egy élelmiszer forgalomból történő kivonása. A mostani termékvisszahívás egy népszerű édességet érint, amelyben idegen anyag jelenlétének kockázata merült fel. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatása szerint a Ferrero Magyarország Kft. önkéntes visszahívást kezdeményezett, ugyanis az érintett termékben fémdarabok jelenléte nem zárható ki. A hatóság arra kéri a vásárlókat,… Bővebben

Bővebben...