Már a gyártósorokat is elvitték a romhányi kerámiagyárból

„Sic fata volunt” – azaz a sors akarta így. Ezt a latin mondatot Izabella királyné, Szapolyai János özvegye írta fel egy fára Magyarország és Lengyelország határán, amikor kényszeredetten távoznia kellett szeretett Erdélyéből. A mondat tökéletesen igaz lehet a Zalakerámia romhányi gyáregységére is, amelynek története immár teljesen bevégeztetett.

A hvg.hu írta meg a minap, hogy a Magyar Kerámia Szövetség közlése alapján január végén az utolsó gyártósorokat is leszerelték Romhány és az egész nyugat-nógrádi tájegység ikonikus üzemében, a berendezéseket pedig elszállították Romániába, pontosabban a Kolozsvár külső részén található ipari parkba, ahol a Lasselsberger cég folytatja a termelést, míg Nógrádban csupán logisztikai feladatok maradnak – azok is ki tudja még, mennyi ideig.

Ezzel a leszereléssel a magyar burkolólapgyártás egyetlen modern üzeme szűnt meg véglegesen, ami azért is különösen fájdalmas az iparág számára, mert a korábbi beruházások nyomán – amit a helyszínen tett látogatása alkalmával Szíjjártó Péter külgazdasági – és külügyminiszter is méltatott -, a romhányi üzemegység képviselt magasabb technológiai minőséget.

A kerámiagyár egykor a térség legprosperálóbb ipari üzeme volt

A Magyar Kerámia Szövetség közleménye hozzátette, az elmúlt évek során többször jelezték a magyar kormányzat felé, hogy az építőanyag-ipart érintő válság, valamint a hazai burkolólapgyártásra súlyosan ható központi intézkedések, mint a szén dioxid-kvótaadó és a bányajáradékról szóló rendelet oda vezethetnek, hogy a tulajdonos cég már nem lát fantáziát a magyarországi gyártásban, és továbbáll olyan helyre, ahol több kedvezményben részesül az adott államtól. Ráadásul mindez a dolgozói állomány elbocsájtásával járt, ami megközelítőleg kétszáz család megélhetését veszélyezteti.

Egész Nyugat-Nógrádnak nagy veszteség a termelés leállítása

A tény immár megváltoztathatatlan: a 2024-es és 2025-ös esztendő fekete betűvel íródik be Romhány gazdaságának történetébe, és bár a tavaly októberben megalakult önkormányzatnak – amint arról portálunknak Turi Tímea polgármester is beszámolt ősszel – hatványozott célja az egykori kerámiagyár épületeinek, ingatlanjainak hasznos célú értékesítése, bizonytalan, mi lesz a Lókos-patak túlpartján található hatalmas területtel, hiszen erősen kérdéses, akad-e még valaha méltó gazdája.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...