Javában szépül a berkenyei vasútállomás épülete

Korábban beszámoltunk már arról, hogy korszerűsítik Berkenyén a vasútállomás épületét. Most a munkálatok újabb szakaszáról szereztünk értesülést.

A Diósjenő és Vác közötti vonalszakasz az egyre jobban halódó nógrádi vasút egyik legforgalmasabb része, lévén a Börzsöny alji falvakból rengeteg diák és felnőtt a BZ-járatokkal jut el legegyszerűbben a váci iskolákba és munkahelyeikre. Itt valóban komoly értelme van a folyamatos és fokozatos fejlesztéseknek, ennek részét képezi most a berkenyei állomás felújítása.

Tavaszra lesz kész a berkenyei vasútállomás épületének korszerűsítése

A legutóbbi tájékoztatás szerint, amely a MÁV-csoport facebook-bejegyzését felhasználva a berkenyei önkormányzat közösségi oldalán jelent meg, a projekt során  a létesítmény közösségi terei, benne a váróteremmel teljesen megszépülnek, igazodva a mai igényekhez. Ennek során új fűtési rendszert szerelnek be, kicserélik a tetőszerkezetet és a nyílászárókat, felújítják a homlokzatot, és az utasmosdót is modernizálják. A felvételi épület mellett térkővel burkolt járdát készítenek a szakemberek, és új kültéri bútorokat helyeznek ki. A munkálatok várhatóan tavasz közepére fejeződnek be.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...