Önkéntesekkel bővítenék a közösségi teret Berkenyén

A falu központjában, a labdarúgó pálya és a vasútállomás szomszédságában található közösségi teret önkéntesek bevonásával bővítené tavasszal a berkenyei önkormányzat.

German József, a nyugat-nógrádi község polgármestere nemrégiben a település facebook-oldalán közölte, hogy a játszótér mellé állított kerti pavilon (szaletli) faszerkezete önkéntesek segítségével tavaly év végére elkészült, és most, a jó idő beköszöntével szeretnék folytatni a munkálatokat, amelyekhez várják a társadalmi felajánlásokat.

A kerti pavilon köré több építményt szeretne felállítani az önkormányzat

A kivitelezés részleteivel kapcsolatban megjegyezte, a pavilonhoz szeretnének egy szilárd burkolatú lejárót illeszteni, amivel a közútról is könnyebben megközelíthető lenne a terület, illetve további térkövezést szeretnének végrehajtani az építmény körül. Ugyancsak a tervekben szerepel egy bográcsállvánnyal kiegészített szabadtéri szalonnasütő kialakítása, illetve a szaletlihez padokat és asztalokat építenének, így családi és közösségi rendezvények megtartásához még komfortosabb körülményeket biztosíthatnak a jövőben.

German József hozzátette, az önkormányzat kérelmezte a szolgáltatónál a közösségi térhez az ivóvíz csatlakoztatását, aminek engedélyeztetése jelenleg is folyamatban van, ide egy kutat létesítenek majd, illetve a játszóteret sporteszközökkel egészítik ki, mint például teqball-asztal.

A polgármester végezetül elmondta, várják az önkéntesek újabb jelentkezését, akik akár pénzügyi segítséggel, akár építőanyaggal, szakmunkával, vagy ötletekkel támogatják a szabadidős létesítmény kialakítását.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...