Cigiért adták el, majd prostitúcióra kényszerítették

Cigarettáért adtak el egy 32 éves salgótarjáni nőt, később pedig prostitúcióra kényszerítették.

Az emberkereskedelem az alvilág egyik, ha nem a legveszélyesebb ágazata. A veszedelmes bűnözők áldozatává ezúttal egy 32 éves nő vált, akit az elrablása után cigiért adtak el, majd prostituáltként akarták futtatni.

A nő feljelentést tett a rendőrségen, ahol elmondta, hogy egy salgótarjáni páros szórakozni hívta őt, ehelyett azonban Pásztóra vitték. A férfi és a nő kiközvetítette egy helyi férfihoz, akivel a sértett nő szexuális kapcsolatba került. A pásztói férfi az aktus után elvitte Becskére, ahol átadta egy másik férfinak 30 karton, zárjegy nélküli ukrán cigarettáért cserébe, melynek értéke mintegy 90.000 forint volt.

A bicskei férfi felvette a kapcsolatot egy budapestivel, akivel a nőt közösen kitették az Ócsa és Gyál közötti útszakaszon azzal az utasítással, hogy szerezzen klienseket, a pénzt pedig adja le az elrablóinak. Az adásvétel egyike Olaszországban lett volna. A sértett ekkor döntött úgy, hogy feljelentést tesz.

A nő a „munka” közben panaszolta el problémás helyzetét egy férfinak, aki autójával elvitte a józsefvárosi pályaudvarra, ahonnan a nő különféle járművekkel hazautazott Salgótarjánba. Elrablói viszont követték és nem akartak lemondani róla.

A rendőrök rövid időn belül azonosították a salgótarjáni párost, akik mindketten büntetett előéletűek voltak. A férfi ellen a történtekkor is ügyészi szakaszban folyt eljárás csalás, önbíráskodás és zsarolás miatt. A 25 éves nőt szintén büntették már meg a hatóságok zsarolás bűntette miatt. A 33 éves pásztói férfi, aki cigarettáért adta el a sértettet, vagyon elleni és nemi erkölcs elleni bűncselekmény miatt volt korábban büntetve. A 43 éves becskei férfinek zsarolás, garázdaság és kerítés bűntettei száradtak a lelkén. A 46 éves budapesti férfi vagyon elleni bűncselekmények miatt volt büntetve.

Az öt gyanúsított ellen emberkereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytattak eljárást.

Forrás: nool.hu

Kiemelt kép: psychocomfort.com

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...