Nem lesz napos idő március 15-én

Borult, esős és szeles idő várható a nemzeti ünnepnapon.

A koponyeg.hu előrejelzése szerint eleinte inkább hazánk észak-nyugati felén, délután pedig még több területre kiterjed majd esővel, záporesővel.

Az északnyugati irányba forduló szél egyre inkább megélénkül.

A hőmérséklet mindössze 6 és 12 fok között alakul.

Kiemelt kép: istockphoto.com

Aktuális

Kurta-furcsa igazgatóváltás Balassagyarmaton (2.) – „Hülyét csináltak a tantestületből!”

A címben idézett mondat annak idején néhai Urbán Árpád szájából hangzott el, és annak igazolására szedtük elő az archívumból, hogy bizonyítsuk, nem a mostani az első eset, amikor nagy vihart kavart egy igazgatóváltás a balassagyarmati Dózsa iskolában. A múltidézésben az első történet éppen huszonöt esztendeje játszódott, amikor 2000. júniusának végén az akkor még önkormányzati fenntartású… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Szolgáltatóközpont lesz a szecessziós Áninger-házból Balassagyarmaton

A Terület – és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében 600 millió forintot nyert el a közelmúltban Balassagyarmat önkormányzata egy nonprofit szolgáltatóház kialakítására. A helyszín a városban Áninger-házként ismert épület lesz a Palóc liget bejáratánál. Az Ipoly-parti település egyik ékességének számított annak idején, több, mint száz évvel ezelőtt a Bajcsy (egykori Scitovszky) utcában lévő villasoron, a… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Kurta-furcsa igazgatóváltás Balassagyarmaton (1.) – Központ(i) parancsok és a rendszer fonákságai

A Balassagyarmati Tankerületi Központ területén működő négy intézményben történt vezetőváltás a nyár elején. Ezek közül a Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskolában az eddigi igazgató, Szabó Csaba helyett Dudásné Hangonyi Juditot nevezte ki a köznevelésért felelős belügyminiszter (!), aki eddig a Nőtincsi (!) Általános Iskola irányításáért felelt. Most induló sorozatunkban igyekszünk feltárni a hátteret, milyen fejlemények… Bővebben

Bővebben...