Pálinkaházhoz vezető utat újítana fel Bánk önkormányzata

Torma Andrea, Bánk polgármestere nemrégiben a település hivatalos facebook-oldalán adott tájékoztatást a közvéleménynek az önkormányzat legutóbbi képviselő-testületi ülésen történtekről.

Ebben kiemelte, döntés született arról, hogy jelentkeztek a külterületi helyi közutak felújításának pályázatára, mégpedig a Bánki Pálinkaházhoz vezető szakasz korszerűsítésére. A főzde irányába egyre gyakoribb a járműforgalom, a mi mindenképpen indokolja, hogy normálisabb burkolaton lehessen errefelé közlekedni.

A bánki önkormányzat 3,7 milliós önerőt biztosít a kivitelezéshez

A tervek szerint tömörített zúzottkő-réteget fektetnének le a területen, ezáltal zökkenőmentesebbé válna itt a haladás. A projekt teljes költsége megközelítőleg bruttó 77 millió forint, amihez az önkormányzat 3,7 milliós önerőt biztosítana.

Nógrád

A hivatali épületegyüttes mögött építene modern parkolót a rétsági önkormányzat

A város központjában található hivatali épületegyüttes mögötti területen alakítana ki kiépített parkolóhelyeket a rétsági önkormányzat, minderre pénzügyi forrásokat a Versenyképes Járások Program keretében találnának. Rétság belvárosában egymáshoz kapcsolódó épületben működnek a városháza, illetve a járási kormányhivatal irodái. A terebélyes ház mögött amolyan alkalmi parkoló van a dolgozók, illetve az ügyfelek számára, ám ennek mind nagysága,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Nógrád

Elsőfokú riasztást adtak ki zivatar veszélye miatt Nógrád vármegyére

A forróság után fordulatot vesz az időjárás. A koponyeg.hu meteorológiai előrejelzése szerint a hét elején 25-35 fok között alakul a nappali hőmérséklet. Csapadékos időjárás várható, sok helyen előfordulhat zápor, zivatar. Kezdetben csak a nyugati tájakon növekszik meg a felhőzet, később az esti óráktól már a középső országrészben is előfordulhat zápor, zivatar. Az északnyugati szél sokfelé… Bővebben

Bővebben...
Nógrád

Óvodások körében népszerűsíti a környezetvédelmet a Cserhát Natúrpark

Két hónapon keresztül népszerűsítette és népszerűsíti a környezettudatos szemléletmódot a nógrádi óvodások körében a Cserhát Natúrpark. A részletekről a natúrpark képviseletében Rásztoka-Veres Eszter természetvédelmi mérnök, oktatási referens számolt be portálunknak, aki az interaktív előadásokat is tartotta a gyermekeknek az érintett falvakban. A szakember elöljáróban kiemelte, hogy a Cserhát Natúrpark kiemelt feladatának tekinti a gyermekek környezeti… Bővebben

Bővebben...