Az utolsó szó jogán elismerte az egyik emberölést a diósjenői lányokat 2009-ben meggyilkoló nevelőapa, ám a másik esetben csak balesetre hivatkozott, ugyanakkor teljesen megbánta a tetteit – hangzott el H. József ügyének legutóbbi, immár utolsó előtti tárgyalási napján a Balassagyarmati Törvényszéken.
Közel három esztendővel ezelőtt teljes Nógrád vármegye közösségét megbotránkoztatta az a bűnügy, amelynek során a rendőrök megtalálták a 2009-ben eltűnt és a családi házuk udvarán elásott H. Alexandra földi maradványait. A gyanú azonnal a nevelőapára, H. Józsefre terelődött, aki egy év múlva az épülettől nem messze egy bokros-gazos területen megmutatta a nyomozóknak, hova tüntette el a másik meggyilkolt testvér, Krisztina testét.
A legutóbbi, március 27-i tárgyalási napon az elsőrendű vádlott az utolsó szó jogán beszélt – volna, ha súlyos beszédzavara ebben nem akadályozza meg, éppen ezért egy írásos nyilatkozatát olvasta fel a tanácselnök bíró.
Ebben elismerte, hogy Alexandrát ő ölte meg, és ez azóta is kísérti álmaiban. Korábban azért vallott másképpen, hogy védje ezzel a lányok édesanyját, de mivel a nő sok mindenben hazudott, rá is terhelő információkat tett, mondván H. Gyuláné ott volt az áldozat halálánál és a holttest eltüntetésében is segédkezett, és azért nem értesítették a rendőrséget, mert az asszony félt attól, hogy őt is számonkéri a hatóság.
A másik gyilkossággal kapcsolatban is bűnösnek érzi magát, de úgy vélekedett, Krisztina halála sajnálatos baleset következménye lett, mivel a vitatkozás hevében meglökte, attól a lány rosszul esett, beverte a fejét és ez okozta a végzetét. Arról, hogy ebben az esetben miért nem szólt a rendőröknek, azt válaszolta, erre nem tud magyarázatot adni, csak arra gondolt, hogy minél gyorsabban elássa a testet. Végezetül kifejtette, a lelki szenvedéseitől akkor könnyebbült meg, amikor Krisztina maradványai is előkerültek, tettét megbánta, és bocsánatot kér a család minden tagjától, büntetését megérdemli.
Az utolsó tárgyalási napot április 16-ra írta ki a tanácsvezető bíró, ekkor hangzanak el a perbeszédek és megszületik az elsőfokú ítélet is.
