Csak az egyik emberölést ismerte be teljesen a diósjenői gyilkos

Az utolsó szó jogán elismerte az egyik emberölést a diósjenői lányokat 2009-ben meggyilkoló nevelőapa, ám a másik esetben csak balesetre hivatkozott, ugyanakkor teljesen megbánta a tetteit – hangzott el H. József ügyének legutóbbi, immár utolsó előtti tárgyalási napján a Balassagyarmati Törvényszéken.

Közel három esztendővel ezelőtt teljes Nógrád vármegye közösségét megbotránkoztatta az a bűnügy, amelynek során a rendőrök megtalálták a 2009-ben eltűnt és a családi házuk udvarán elásott H. Alexandra földi maradványait. A gyanú azonnal a nevelőapára, H. Józsefre terelődött, aki egy év múlva az épülettől nem messze egy bokros-gazos területen megmutatta a nyomozóknak, hova tüntette el a másik meggyilkolt testvér, Krisztina testét.

A legutóbbi, március 27-i tárgyalási napon az elsőrendű vádlott az utolsó szó jogán beszélt – volna, ha súlyos beszédzavara ebben nem akadályozza meg, éppen ezért egy írásos nyilatkozatát olvasta fel a tanácselnök bíró.

Ebben elismerte, hogy Alexandrát ő ölte meg, és ez azóta is kísérti álmaiban. Korábban azért vallott másképpen, hogy védje ezzel a lányok édesanyját, de mivel a nő sok mindenben hazudott, rá is terhelő információkat tett, mondván H. Gyuláné ott volt az áldozat halálánál és a holttest eltüntetésében is segédkezett, és azért nem értesítették a rendőrséget, mert az asszony félt attól, hogy őt is számonkéri a hatóság.

A másik gyilkossággal kapcsolatban is bűnösnek érzi magát, de úgy vélekedett, Krisztina halála sajnálatos baleset következménye lett, mivel a vitatkozás hevében meglökte, attól a lány rosszul esett, beverte a fejét és ez okozta a végzetét. Arról, hogy ebben az esetben miért nem szólt a rendőröknek, azt válaszolta, erre nem tud magyarázatot adni, csak arra gondolt, hogy minél gyorsabban elássa a testet. Végezetül kifejtette, a lelki szenvedéseitől akkor könnyebbült meg, amikor Krisztina maradványai is előkerültek, tettét megbánta, és bocsánatot kér a család minden tagjától, büntetését megérdemli.

Az utolsó tárgyalási napot április 16-ra írta ki a tanácsvezető bíró, ekkor hangzanak el a perbeszédek és megszületik az elsőfokú ítélet is.

Aktuális Nógrád

Miért kellene visszavonulnia Balla Mihálynak?

Bár matematikailag még nem biztos, gyakorlatilag különösebb kockázat nélkül kijelenthető, hogy Balla Mihály nyerte a vasárnapi választást, a Balassagyarmat központú nyugat-nógrádi választókörzetben, így az elkövetkező négy évben ő képviselheti egyéniben a térséget Magyarország Parlamentjében. A Fidesz nagyarányú vereségét követő két-három napban sorra jelentek meg az egyes kommentek, hozzászólások és vélemények arról, hogy Balla Mihály jobban… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Választási nap(ló) – 7. rész: A számok tükrében

Most, hogy már kettőt aludtunk a vasárnapi nagy izgalmakra, és némiképp lecsillapodtak a választásnapi kedélyek, elég idő maradt arra, hogy a számok tükrében is áttekintsünk, miként alakultak a Nógrád vármegyei 2. számú körzetben az egyes településen a részvételi arányok és az állampolgári voksok. Első megközelítési pontunk a választási arány. Nyugat-Nógrád ebben a tekintetben az országos… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Választási nap(ló) – 6. rész: Dócs Dávid lett a Mi Hazánk második legjobbja

A rendszerváltást követő magyar demokrácia történetében a legnagyobb részvételi arányú országgyűlési választás zajlott április 12-én hazánkban. A Tisza Párt „agyonnyerte” magát, a Fidesz csúfosan megbukott, míg a Mi Hazánk Mozgalom sportnyelven szólva „hozta a kötelezőt”. Vasárnap este nagyon „nyüzsgött” Balassagyarmat. Három helyszínen is volt eredményváró rendezvény, a fideszes gárda a megyeházán, a Tisza szimpatizánsai a… Bővebben

Bővebben...